A torinói napilap New York-i tudósítójának értesülése szerint az IMF 400-600 milliárd eurós programmal segítené meg Olaszországot, így Montinak 12-18 hónapja lenne a reformok keresztülvitelére az ország adósságainak átrendezése - lényegében a fizetésképtelenség bejelentése - nélkül. (Ezzel az olasz szakértői kormány ki is húzná a 2013-ban esedékes parlamenti választásokig - a szerk.) Az IMF 4-5 százalékos kamat mellett nyújtana hitelt, ami sokkal jobb a piacon elérhető finanszírozásnál (az olasz kötvények már életveszélyes, 7-8 százalék közti hozamokkal kelnek el).

Ekkora hitelcsomagot azonban még az IMF is nehezen tud összerakni - írta a La Stampa - , ezért vagy újabb SDR-kibocsátással kell forrást teremtenie, vagy az Európai Központi Bankkal (ECB) kell együttműködnie. Monti és Lagarde már legalább egyszer beszéltek is telefonon - tudta meg az olasz lap, emlékeztetve arra is, hogy a cannes-i csúcson még Silvio Berlusconi képviselte Olaszországot. A nem sokkal később távozni kényszerülő kormányfő elutasította az IMF által már akkor is felajánlott segítséget, bízva abban - hiába - , hogy a negyedévenkénti felülvizsgálat elfogadása is megnyugtatja a piacokat.