BUX
38657

Óriási meglepetést okozott az amerikai adat

Az amerikai gazdaságban januárban 257 ezer új munkahely keletkezett, 2014 utolsó két hónapjában pedig a felvételek számát is felfelé korrigálták.

Napi.hu, 2015. február 6. péntek, 16:11

Elemzők azzal számoltak, hogy januárban 230 ezer új állás keletkezik a mezőgazdasági szektoron kívül, ezzel szemben a tényszám 257 ezer lett. A munkanélküliségi ráta 5,7 százalék lett az előző havi 5,6 százalékkal - elemzők az előző havi ráta szinten maradásával számoltak.

Pozitív jelnek mondható, hogy az átlagos órabér 0,5 százalékkal 24,75 dollárra nőtt januárban, miután decemberben csökkenés volt. Így a 12 havi emelkedés 2,2 százalékot tett ki. Az átlagos ledolgozott heti munkaóra 34,6 óra volt.

A Marketwatch megjegyzi: ez már a tizenkettedik hónap, hogy legalább 200 ezer új állás keletkezett, ilyet 1994-95 óta nem lehetett látni, a felvételek viszont nem mutatják annak jelét, hogy lassulnának a gyengébb globális gazdasági növekedés ellenére.

A novemberben létrejött új munkahelyek számára vonatkozó adatokat az amerikai munkaügyi minnisztérium 353 ezerről 423 ezerre módosította, a decemberit pedig 252 ezerről 329 ezerre. A foglalkoztatási ráta 62,9 százalékra emelkedett.

A munkaerő-piaci adat után a dollár rallyzni kezdett az euróval szemben, az euró/dollár kurzusa délután négy óra után 1,1328-nál járt.