Nem akar európai bizottsági (EB) elnökválasztási castingot Angela Merkel német kancellár, ezért arra törekszik, hogy már a jövő heti európai uniós csúcsértekezlet döntsön Jean-Claude Juncker jelöléséről a testület élére - tudta meg a Financial Times (FT) a birtokába került dokumentumokból. Az egyik emlékeztető szerint Merkel európai vezetőknek beszélt arról, hogy az ezzel kapcsolatos elhúzódó belharc ártana az EU-nak, ezért most már Juncker gyors jelölése mellett van.

Ez a helyzet beindította a riadójelzést a brit fővárosban, David Cameron miniszterelnöknek ugyanis eszerint egy hete maradt arra, hogy megakadályozza a brit álláspont szerint túlságosan unionista volt luxemburgi kormányfő megválasztását. Az EB elnökét az EU-s tagállamok vezetőinek testülete, az Európai Tanács választja meg, de beiktatásához szükség van az Európai Parlament egyetértésére is. Ott meglenne Juncker többsége, mivel az Európai Néppárt mellett, amely jelöli e posztra, a szociáldemokrata frakció is támogatja.

Mozgósítás

Cameron egyelőre szerény csapatot tudott összegyűjteni Juncker ellen. Rajta kívül élesen ellenzi a politikus megválasztását Orbán Viktor magyar kormányfő, továbbá esetleg ellene szavazna Matteo Renzi olasz, Mark Rutte holland és Fredrik Feinfeldt svéd miniszterelnök.

A brit kormány feje korábban azzal fenyegetőzött, hogy Juncker megválasztása esetén megnőne az esélye annak, hogy a 2017 táján esedékes függetlenségi népszavazáson a britek az EU elhagyása mellett döntenek. Merkel erre a múlt héten azzal reagált, hogy nem illik az európai diplomáciai stílusba, hogy a döntéshozók fenyegetik egymást. A függetlenségi népszavazás megtartását egyébként tavaly tavasszal ígérte meg Cameron arra az esetre, ha a konzervatív párt nyerné a következő parlamenti választást Nagy-Britanniában.

Nyomás

Merkel az FT kezébe került egyik dokumentum szerint a casting elkerülése mellett azzal magyarázza álláspontja megkeményítését, hogy Németországban erős nyomás nehezedik rá, ami veszélyes szintet ért el. Attól tart, hogy minél tovább húzódik a vita, annál inkább elmérgesedik, nem kis részben a brit sajtóban megindult brutális Juncker-ellenes hadjárat miatt. A kancellár szóvivője nem kommentálta a sajtóban megszellőztetett információkat.

Az Európai Parlament szerepének erősítése az EU-elnökének jelölésében újdonság. Korábban az állam- és kormányfők az Európai Tanácsban játszották le az ezzel kapcsolatos meccset, ami lehetővé tette Cameron két elődjének, John Major konzervatív és Tony Blair munkáspárti miniszterelnöknek is, hogy megakadályozza a francia és a német támogatást élvező jelöltek megválasztását. A jelenlegi brit kormányfő leszavazása így precedens nélküli lenne.

Tilitoli

A tárgyalásokhoz közel álló diplomaták arra figyelmeztetnek, hogy Herman Van Rompuy, az Európai Unió elnöke, aki előkészíti  az új EB-elnökkel kapcsolatos előterjesztést a jövő heti EU-csúcsra, még nem fejezte be az ezzel kapcsolatos konzultációkat a 28 uniós tagállam vezetőivel. Ugyanakkor akik mostanában beszéltek Rompuyjal azt mondják, nincs a pakliban más személy Junckeren kívül.

A brit szakértők csalódottságát, illetve a közelgő vereség érzetét tükrözi, hogy egyre többet emlegetik Juncker megválasztásának esetleges negatív következményeit. Ivan Rogers, Nagy-Britannia uniós nagykövete állítólag azt mondta, hogy az EU-s vezetők alvajárók módjára sétálnak bele egy intézményi válságba. Ezzel az említett problémára, nevezetesen arra utal, hogy ezúttal nem tisztán az Európai Tanács választaná meg az EB elnökét. Rogers hozzátette ehhez, hogy London nem fogadná el egy ilyen folyamat végeredményét.

Juncker eközben két meccset játszik. Miközben nyilvánosan bevállalta a vitát Cameronnal, a háttérben igyekszik kompromisszumot keresni a brit vezetéssel. Az ügyhöz közel álló források szerint emberei egyelőre nem találtak nyitott kapukat a brit miniszterelnök Downing Street-i főhadiszállásán.