Örökre elveszett Magyarország esélye?

Magyarországnak semmi esélye arra, hogy felzárkózzon a Nyugathoz, de ez olyan kijelentés, amelyet nem lehet kimondani - hangzott el a Magyar Nemzet kerekasztal-beszélgetésén. Orbán Viktor téved, amikor azt állítja, hogy vége a globalizáció korszakának.
Komócsin Sándor, 2017. május 22. hétfő, 08:49

Magyarországnak a rendszerváltáskor volt esélye arra, hogy felzárkózzon a Nyugathoz, ám ezt a lehetőséget elvesztegette - mondta a Magyar Nemezt Szalon kerekasztal-beszélgetésén Róna Péter közgazdász, aki szerint Orbán Viktor felismerte, hogy a magyar társadalom csalódott, mert a szociálliberális kormányok felzárkózást ígérték, amit nem tudtak teljesíteni.

E traumára válaszul hirdette meg a keleti nyitás politikáját, miközben ő sem mondhatja ki ebben az országban azt, hogy a felzárkózásra semmi esélyünk. Ezt pótolják az olyan szövegek, miszerint ragaszkodjunk a saját identitásunkhoz, felejtsük el a Nyugatot, szuverén országként azt csinálunk, amit akarunk.

Róna emlékeztetett arra, hogy a globalizációt a technológia hajtja előre, nem valamiféle mögöttes ideológia (avagy háttérhatalom). Ezért Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke téved, amikor arról beszél, hogy lejárt a globalizáció korszaka, és jön a nemzeti szuverenitás világa.

Az Európai Unió jövőjével kapcsolatban az új francia elnök, törekvései kerültek szóba. Emmanuel Macron kétsebességes Európát akar, a belső körben közös költségvetéssel és kötvénykibocsátással. Hogy mi erről a németek véleménye azt Techet Péter ott élő újságíró a Spiegel címlapos címével jellemezte.

Eszerint Macron a mi drága barátunk, aki megmentené Európát a németek pénzén. A lap szerkesztői arra utaltak, hogy az eurózóna közös kötvényeiből befolyó pénzt együtt költenék el a tagállamok, ám a papírokat a németeknek kellene visszavásárolniuk, mert nekik lenne pénzük a közös adósság kifizetésére.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

matura, 2017.05.22 14:07

Ne bezzeg kínázzunk, mert akkor kommunistákká válunk, másrészt ne akarjon senki olyan áldozatokat hozni a növekedésért, mert borzalmas áldozatokat kíván, ennek tizedéért is nálunk forradalom törne ki, és ott a korrupcióért kivégeznek, amiért nálunk polt ki is tüntet.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Winter, 2017.05.22 13:20

@matyi2010: Az EU 80%-os GDP-növekedése nagyrészt a bővülés következménye.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

matyi2010, 2017.05.22 12:59

Az elmúlt húsz éven Az Európai Unió gazdasága (dollárban számolva) nagyjából 80%-kal nőtt.
Az USA gazdasága 110 %-kal.
A napi.hu heti 5-6 cikkben összeomlónak látszó Kína gazdasága 1050%-kal...
Persze, a béka segge alól könnyű- ez a standard válasz.
Csakhogy az EU 400 az USA 500 milliárdos átlagos növekedésével szemben a kínai növekedés az 1997-2007 közti 260 milliárd dollárról évi 800-1000 milliárdos növekedésre "lassult".
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Warlock, 2017.05.22 10:19

Komócsin Úr cikkei a legdepressziókeltőbbek az összes között, még lomb kedvencét, a "napi.hu kedvenc Zsótiját" :DDDD is felülmúlja... Vajon Komócsin Úr hisz-e ebben, vagy csak leírja. Érdekes cikk, Orbán tényleg téved abban, hogy lezárult a globalizáció korszaka, csak lassulni fog, az erőszakos erőltetés miatti háborgás miatt, ami pedig ugye a NEMLÉTEZŐ (sic!) háttérhatalom hibája. Csuda pofa ez a Komócsin Úr... azért ennyire nem fekete az ördög... Azért mert a Róna Petya azt mondja, hogy nem lehet felzárkózni, az nem feltétlen van úgy ám... Komócsin Úr... Nem tévedhetetlen a Róna Úr... sőt... :DDD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html