Alekszej Makarkin, a Politikai Technológiák Központja nevű orosz elemző cég egyik vezetője a Vedomosztyi című orosz napilapnak nyilatkozva úgy vélte, hogy Borisz Nyemcov megölésével az ukrajnai erőszak jelent meg Oroszországban. Okfejtése szerint "Létezett egy virtuális valóság (Oroszországban), amelyben híreket és ideológiákat gyártottak. Az ukrajnai háború után ez a látszólagos világ valósággá vált, ezért csak idő kérdése volt, hogy a +feltételes módban létező+ Donyeck eljut Moszkváig. Ennek a valóságnak a része az emberi élet értékének csökkenése".

Makarkin a hatalomtól független orosz újságnak azt mondta, hogy szerinte a gyilkossággal megdőlt Oroszországban a vezető politikusok megölésére vonatkozó tabu, így a hatalom és az ellenzék továbbra sem fog megbízni egymásban. Ugyanúgy, ahogy a Kijev és a Donyec-medencei szakadárok sem. A politológus borúlátó, és úgy gondolja, hogy a belpolitikai helyzet aligha változik Oroszországban, mert "a társadalom ellenszenvének célpontjait (a Kreml ideológusai) erőteljesen meghatározták, és ha megállítják a liberálisok elleni kampányt, akkor a társadalom következő ellenségei a korrupt hivatalnokok lehetnek".

"Nyemcov megölése szervesen beleillik az orosz valóságba, miszerint a hatalom közvetlenül nem vesz részt az elnyomásban, de a terror már létezik" - fejtette ki Dmitrij Oreskin orosz politológus a Vedomosztyinak. Az ellenzéki szakértő Oroszország számára katasztrofálisnak tartja, hogy Borisz Nyemcovot, a hatalom törvényes ellenzékét megölték. Szerinte "még jobban megvastagszik a Putyint és a fejlett világot elválasztó fal".

Oreskin azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a gyilkosságot azért követték el, hogy Vlagyimir Putyin ne is térhessen vissza a világban vezető szerepet betöltő "normális" politikusok közé. Úgy látja, hogy ez az orosz államfő által létrehozott "nacionalista erőszakszervezeti többségnek" kedvez, amelyet a politikus "már nem képes ellenőrzése alatt tartani, de még támaszkodik rá".

Az amerikai The Wall Street Journal és a brit Financial Times című lapok közös kiadványának szerkesztőségi cikke szerint Borisz Nyemcov megölése olyan lélektani határ, amelyet átlépve Oroszország elkerülhetetlenül más lesz. A gyilkosság akkor történt, amikor "az orosz társadalomban tetőzött a polgári hidegháború". "A háború Ukrajnában és a(z oroszországi) propaganda eszközeivel létrehozott ellenségkép a társadalomnak mieinkre és idegenekre történő felosztását okozza" - figyelmeztetett a hatalomtól független orosz napilap.

Nyemcov gyilkosai a Mussolini-féle forgatókönyvet alkalmazhatták - feltételezi Igor Bunyin, a Politikai Technológiák Központja nevű elemző cég igazgatója. A szakértő a Nyezaviszimaja Gazeta című orosz napilapban arra utalt, hogy az olasz diktátor "teljes mértékben fasizálta" Olaszországot, miután helyettesét megölték. Bárhogy legyen is, a Kremlre akartak nyomást gyakorolni azok, akik a gyilkosságot eltervezték - vélekedett az orosz politológus.