BUX
38018

Oroszország csökkenti a Ciprusnak nyújtott hitel kamatát

Az orosz parlament csütörtökön, vagy a jövő héten hétfőn hagyja jóvá azt a határozatot, amellyel csökkentik a Ciprusnak évekkel korábban nyújtott kölcsön kamatát. Moszkva egyúttal lehetővé teszi azt is, hogy Nicosia az eredeti időponthoz képest később kezdje meg tartozásának visszafizetését.

MTI-Eco, 2015. február 18. szerda, 18:09

Oroszország 2011 decemberében 2,5 milliárd euró kölcsön folyósított Ciprusnak, amely azt vállalta, hogy ezt egy összegben rendezi 2016 júliusában, addig pedig évi 4,5 százalékos kamatot fizet.

Az orosz parlament elé került javaslat szerint Ciprusnak 2018-tól kell megkezdenie a tőke visszafizetését nyolc féléven át egyenlő részletben, évi 625 millió eurót. Ciprusnak ezen kívül az eredetileg megállapodott 4,5 százalék helyett 2,5 százalék hitelkamatot kell majd fizetnie.

Ciprus pénzügyi-banki válsága 2013-ban elmélyült, abban az évben április végén tízmilliárd eurós nemzetközi segítségnyújtást hagyott jóvá a nemzetközi hitelezők trojkája: a Nemzetközi Valutaalap (IMF), az Európai Központi Bank (ECB) és az Európai Bizottság (EB).