Oroszország a folyó, 2014/15-ös szezonban 5,0-5,5 millió tonna gabonát szállít Egyiptomba a 2013/14-es szezonban exportált 3,6 millió tonna után. A megállapodás értelmében Egyiptom 30 százalékkal növeli mezőgazdasági termékexportját Oroszországba.

A két elnök megállapodott abban is, hogy megvizsgálják szabadkereskedelmi övezet kialakításának a lehetőségét Egyiptom, valamint az orosz-belorusz-kazahsztáni vámunió között.

Az egyiptomi elnök bejelentette, hogy a megbeszéléseken szóba került egy orosz ipari központ létesítésének terve is a Szuezi-csatorna bővítési projektjével kapcsolatban.

A török exportőrök szövetségének elnöke szerint orosz vállalatok egyre több megrendelést adnak török cégeknek élelmiszerek szállítására.
Elsősorban a szárnyasok és a halászati termékek kivitelében lehet jelentős növekedésre számítani, de a török cégek a növekvő orosz zöldség és gyümölcs keresletet is képesek kielégíteni - válaszolta a Reuters kérdésére Mehmet Buyukeksi. Az exportszövetség elnöke hozzátette, hogy a jövő héten orosz kereskedelmi küldöttséget várnak Törökországba.

Az ukrajnai válság kapcsán hozott nyugati szankciókra válaszul Oroszország a múlt héten egy évre betiltotta a legtöbb mezőgazdasági és élelmiszeripari termék bevitelét a szankciókban részes országokból, és a kieső importot máshonnan igyekszik pótolni.