A britek európai uniós kilépését (Brexit) pártoló közgazdászok úgy érzik, őket igazolta az élet. A kiskereskedelmi forgalom júliusban, a függetlenséget támogató népszavazás után is nőtt, a munkanélküliség alacsony, azaz nem teljesültek a bennmaradást pártolók jóslatai, amelyek szerint a Brexit gazdasági megrázkódtatást hoz - írja háttércikkében a Bloomberg.

A júliusi kiskereskedelmi adat - amely szerint az egy hónappal korábbihoz képest 1,4 százalékkal bővült a kiskereskedelmi forgalom, ami a legjobb havi adat a nyár közepén 2002 óta - rácáfolni látszik arra a korábbi mutatóra, amely a fogyasztói bizalom visszaeséséről tanúskodott.

Hurrá!

Nem érzem a félelem savanyú illatát - mondta Patrick Minford, a Cardiff University közgazdász professzora, a Brexit-kampány egyik vezéralakja. Amit érzek, az az, hogy az emberek nyugodtak, folytatják a munkájukat, vezetik a cégüket. A jövedelmük nő, a foglalkoztatás csúcsokat dönt, a munkanélküliség alacsony, hitelbőség van. Mi mást akarhatnánk még? - teszi fel a szónoki kérdést.

Valamivel óvatosabb Ruth Lea, az Arbuthnot Banking Group Plc tanácsadója, aki szintén a Brexit mellett kampányolt. Korai még bármit is mondani, de a kiskereskedelmi adat, nagyon bátorító. Szerinte azt mutatja, hogy az emberek úgy gondolják, hogy a szavazás után az élet megy tovább Nem hatott rájuk az Armageddon képe, amit sokan felvázoltak.

Háttérerők

Joe Grice, a váratlanul jó kiskereskedelmi adatot kiadó statisztikai hivatal vezető közgazdásza viszont óvatosságra int, mondván: a forgalom növekedése csak a kép egy része. A Bank of England kamatcsökkentése és mennyiségi könnyítése minden bizonnyal javított a Brexit-szavazás utáni rossz hangulaton. Hozzájárult a font 11 százalékos gyengüléséhez is a dollárral szemben.

A gyengébb valuta segíti az exportot, de drágítja az importot, amely már meg is jelent a termelői árakban. Ha ez átszivárog a fogyasztói árakba, rontani fogja a reálbéreket, ami visszafoghatja a kiskereskedelmi forgalom bővülését.

Romolhat

A Bank of America Merrill Lynch romló makroadatokat vár az év hátra lévő időszakában. A harmadik negyedéves GDP-mutató október végi megjelenése után - amely vélhetően pici visszaesést jelez majd - a BoE novemberben 0,1 százalékra viheti le alapkamatát a jelenlegi 0,25 százalékról.

A sem a Brexit mellett, sem az ellen nem kampányoló elemzők korainak látják kilépéspárti kollégáik örömét. Azt viszont elismerik, hogy a lakossági fogyasztás, ha a továbbra is az elmúlt hónapéhoz hasonlóan alakul, egyfajta bástyaként működhet a gazdasági visszaesés lefékezésében.

Csábító németek

A korábbinál határozottabban lobbiznak a német politikusok azért, hogy a Londonból elköltözni szándékozó bankok Frankfurtot válasszák - írta az euractiv.com. Úgy vélik, hogy az Európai Központi Bank jelenléte a városban egyedülálló vonzerő. Adózási kedvezményeket ugyan nem terveznek, de úgy vélik, hogy a közterhek elviselhetőek Németországban a bankszektorban. Sajtóértesülések szerint több londoni pénzintézet megkezdte az óvatos puhatolózást költözésével kapcsolatban. A szakértők szerint a francia kormány eddig többet tett Párizsba településükért, mint a berlini vezetés Frankfurtba csábításukért.