Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Történelmi szövetségként jellemezte a lengyel-magyar kétoldalú kapcsolatokat Orbán Viktor miniszterelnök, aki hétfői tárgyalásuk után arról biztosította Beata Szydlo lengyel kormányfőt, hogy Lengyelország számíthat Magyarország szolidaritására.

A magyar miniszterelnök elmondta: lengyel kollégájával közös célként határozták meg a visegrádi együttműködés megerősítését. Orbán szerint Kelet-Európának nagy lesz a jelentősége, hiszen Európa sikere Kelet-Európa sikerén múlik. Ha mi nem leszünk sikeresek, akkor az egész EU-ban nem lesz gazdasági növekedés - fogalmazott Orbán.

Orbán szerint a mostani találkozó középpontjában gazdasági kérdések álltak. Megállapodtak abban, hogy a két ország keleti iparvidékét összekapcsolják: a közúton négysávos gyorsforgalmi utakkal kötik össze (Miskolc-Kassa térség), fejlesztik a két ország közötti vasúti összeköttetéseket, illetve erősítik a légi közlekedést a két ország között.

Orbán szerint mindkét fél szeretné élénkíteni a befektetéseket, hogy Lengyelországban több magyar, Magyarországon pedig több lengyel beruházás lenne.

A magyar miniszerelnök elmondta, hogy egyeztettek az Nagy-Britanniának tett uniós javaslatról is, amelynek nagy részével egyetértenek, de vannak még pontok, amelyek részleteiben még egyeztetésre van szükség.

A migráció témája is előkerült. Orbán ismét elmondta, hogy aggasztónak tartja a helyzetet, az EU déli irányból védtelen, ezért új védvonalra van szükség a bolgár-görög és macedón-görög határon.

Lengyelország számít Magyarország támogatására

Lengyelország számít arra, hogy gazdasági és politikai kérdésekben a két ország együttműködése egyre erősebb lesz - mondta Beata Szydlo lengyel miniszterelnök. A Brexittel kapcsolatban a lengyel miniszterelnök kiemelte: elkötelezettek abban, hogy Nagy-Britannia igényeivel kapcsolatban egységes álláspontot alakítsanak ki a visegrádi országok. Fontos az egységes V4-es álláspont szögezte le a lengyel kormányfő. A lengyel miniszterelnök ugyanakkor azt is kiemelte, hogy Lengyelország nem megy bele abba, hogy a brit javaslatot az egész EU-ra kiterjesztve értelmezzék. A végleges közös állásponton még dolgoznak - tette hozzá. Február 15-én a V4-ek Prágában találkoznak és egyeztetnek az EU-csúcs előtt a közös álláspontról - derült ki Szydlo egy kérdésre adott válaszából.

A migrációval kapcsolatban is V4-es közös álláspontra van szükség, mondta Szydlo, aki szerint Lengyelország álláspontja egyértelmű: meg kell erősíteni a schengeni övezet déli határait és a válság megoldását az EU határain kívül kell keresni. Lengyelország komolyan készül a keleti határ védelmére, és minden állam szuverén döntése, hogy milyen csapatokat enged a határai mellé.

A lengyel kormányfő Orbán által említett közúti, vasúti és légi közlekedést érintő bejelentéséhez hozzáfűzve megemlítette: a mostani találkozón szó esett arról is hogy fokozzák a két ország közötti energetikai együttműködést.

Orbán és Szydlo a sajtótájékoztatón kölcsönösen megerősítette: a két ország mindig számíthat egymásra gazdasági és politikai kérdésekben. A magyar miniszterelnök megemlítette, hogy orosz és ukrán témákról is esett szó, de ennek ismertetését a lengyel kolléganőjére hagyta, aki utána erről nem ejtett szót.

Marad a pénzügyminiszter

Kérdésre válaszolva Beata Szydlo elmondta: a Velencei Bizottság képviselői hétfőn tesznek látogatást Varsóban. Alaposan előkészítették a testület látogatását, a szakértők megismerkedhetnek a tényekkel és konkrét dokumentumokkal is. A Velencei Bizottság találkozik a kormány és a lengyel alkotmánybíróság képviselőivel, és a látogatás jó alkalom arra, hogy elmagyarázhassák, milyen változásokat voltak kénytelenek bevezetni az alkotmánybírósággal kapcsolatban.

A Reuters kérdésére a lengyel miniszterelnök arról is beszélt, hogy ezekben a napokban reformcsomagot vezetnek be, hogy megvalósíthassák a választási ígéreteket. A gazdasági növekedés fokozására négy évre szóló programot dolgoztak ki, és kedden tárgyalnak a családok támogatásáról. A lengyel az egyik legtöbbet dolgozó nép, mégis nagyon keveset keresnek az emberek - ezen mindenképpen változtatni kell. Megoldásokat keresnek ezért arra, hogy az állami költségvetésben bizonyos forrásokat megnöveljenek. Példaként említette a bankadót, és a nagy kereskedelmi forgalmat lebonyolító vállalatokra kivetendő adót, de az erről szóló jogszabály szövegtervezetét még nem fogadták el - magyarázta. Azt is közölte, hogy a lengyel pénzügyminiszter marad, pozíciója nincs veszélyben.

Kérjük elismerni!

Orbán Viktor egy, a lengyel miniszterelnöknek feltett kérdéshez hozzáfűzve úgy vélte, hogy európai szinten a kelet-európai országok általában úgy jelennek meg, mint olyan országok, amelyek nem mutatnak kellő szolidaritást. Orbán szerint arról van szó, hogy Nyugaton nem méltányolják eléggé azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a kelet-európai országok tesznek az Ukrajna felől érkezőkért. Lengyelországot különösen nagy elismerés illetné, miután minden uniós támogatás nélkül segíti az Ukrajna felől érkezőket. Nálunk is van ilyen - jegyezte meg Orbán -, igaz, azt is elismerte, hogy korántsem olyan mértékben, mint Lengyelország esetében.

A keleti irányból érkező egyre nagyobb tömeggel is foglalkozni kell, ezt is kérjük elismerni, figyelembe venni! - zárta a sajtótájékoztatót a magyar miniszterelnök.