Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A szaúdi kormány által kedden jóváhagyott jövő évi költségvetési hiányt 195 milliárd riálban (52 milliárd dollár, 1 riál=70,27 forint) állapították meg. Ez 1,5 százalékkal kisebb az idei évre tervezettnél.

A jövő évi költségvetés kiadási oldalán 978 milliárd riál (260 milliárd dollár), a bevételi oldalon pedig 783 milliárd riál (208 milliárd dollár) szerepel. A jövő évi kiadás 5,6 százalékkal, a bevétel 12,6 százalékkal haladja meg az idei évit.

A szaúdi költségvetés megsínylette az olajárcsökkenést. A kisebb bevétel miatt 2015-ben a költségvetés hiánya a hazai össztermék (GDP) 15 százaléka volt. A kormány a hiány leszorítása érdekében egy sor megszorító intézkedést hozott, csökkentve ezzel a költségvetés kiadásait.

A folyó évben a költségvetési hiány a GDP 8,9 százalék lesz a tavalyi 13 százalékos deficitet követően. A jövő évi GDP-arányos hiány a tervek szerint 8 százalék alatt lesz.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) legutóbbi, októberi becslése szerint idén a szaúdi gazdaság stagnál, független szakértők is legfeljebb 0,5 százalékos növekedéssel számolnak.