A befektetés részben infrastrukturális beruházásokat, a környezetvédelmet, a lakásépítést, az egészségügyet és a társadalombiztosítást, valamint a szakképzést és más, a tibetiek megélhetésével kapcsolatos területeket érintenek - derül ki a Hszinhua hírügynökség jelentéséből, amely idézi Hao Penget, az autonóm terület kormányzatának elnökhelyettesét.

Hao elmondása szerint 2015-ig több mint 90 milliárd jüant (14 milliárd dollár) fektetnek az infrastruktúrába, benne a Tibet székhelyét, Lhászát az autonóm terület második legnagyobb városával Sigatszéval (Shigatse) összekötő vasútvonal megépítésére. A tervek között szerepel még Kína belső területeire vezető autópályák és a Zangmu vízerőmű megépítése.

A beruházási összeg egyharmada "a társadalmi, gazdasági fejlődés serkentését" fogja szolgálni Tibet vidéki területein, ami magába foglalja új utak építését, öntözőrendszerek kialakítását, a vidéki otthonok ivóvízellátását, a villany és gázszolgáltatás bevezetését. A vidéki lakosság egészségügyi és szociális ellátására is ebből a keretből költenek.

A pénz mintegy 8 százaléka az úgynevezett őshonos ágazatok fejlesztését szolgálja, amibe a turizmus, a bányászat, a mezőgazdaság, így az állattenyésztés is beletartozik. Körülbelül 5 százalék jut a környezetvédelmi beruházásokra: a lápok és legelők védelmére, a talajerózió megfékezésére és a városi szennyvízkezelésre.

A Tibet társadalmi, gazdasági fejlesztésének programját lefektető 2010 elején elfogadott terv szerint a vidéki tibetiek körében az egy főre jutó jövedelemnek 2020-ig meg kell közelítenie az országos átlagot.