A BP úgy gondolja, hogy meglehetős pontossággal meg tudja becsülni, meddig elegendőek még a világ rendelkezésére álló olajtartalékok. Az olajmulti 1,1 százalékkal, 1687,9 milliárd hordóra emelte előrejelzését a korábbihoz képest, ami azt jelenti, hogy a jelenlegi kitermelési szint mellett még 53,3 évre elegendő olajjal rendelkezik az emberiség. A szakértők azonban úgy vélik, hogy a BP jóslata erősen elmaradhat a valós készletek nagyságától - derül ki a USA Today cikkéből.

Ezt arra alapozzák, hogy az Egyesült Államokban az új rétegrepesztéses technológiának köszönhetően elérhetővé vált olajtartalékok nagysága igen pontatlanul becsülhető. A BP számítása közvetetten alátámasztja a kétségeket, ugyanis a korábbihoz képest óriási értékben, 26 százalékkal növelték az USA készleteire adott becslésüket, ami így 44,2 milliárd hordóra ment fel.

Ez az adat jóval meghaladja az amerikai kormány 33,4 milliárdos kalkulációját, pedig az utóbbi is 15 százalékkal több az illetékes hivatal (EIA) korábbi számításánál. Vannak azonban sokkal optimistább várakozások is. A szénhidrogén-kutatással és -kitermeléssel foglalkozó Pioneer Natural Resources csak az egyik nagy lelőhely, a Permian-medence olaj- és gázkészletét 75 milliárd hordóra teszi. Egy éve még csak 50 milliárdra saccolták ezt az adatot.

Az EOG Resources, amely az egy további ismert területen, az Eagle Fordon tevékenykedik négy éve, 2010-ben még csupán egymilliárd hordóra becsülte a saját tartalékát, amit 2014-ben már 3,2 milliárdra tesz. Pánikba esni akkor sem érdemes, ha valaki elfogadja, hogy 53 év múlva elfogy az olaj, ugyanis a palagázkészletek ezt követően is lehetővé teszik, hogy az emberek a föld mélyén lévő szénhidrogén-vagyon kifosztásával lássa el magukat energiával és vegyi anyagokkal.