Az oroszok újabb fegyverkezési hullámáról és baltikumi erősítéséről ír a Gazeta.pl. A lengyel gazdasági hírportál szerint Vlagyimir Putyin államfő a következő generációs fegyverekről tájékoztatta a katonai vezetést. Lérezekről, új rakétákról, robotokról és a radarokat megtévesztő új álcázási eszközökről van szó.

Már tesztelik

Az orosz elnök a fekete-tengeri Szocsiban találkozott a hadsereg képviselőivel. Mondandójának lényege szerint a 21. században a világ vezető országinak haderejét a legújabb tudományos-technológiai vívmányoknak kell jellemezniük. Ennek részei például a lézerfegyverek, amelyek fejlesztését a Szovjetunió idején kezdték, majd elhanyagolták, ám nemrégiben újraindították.

Putyin ezzel lényegében megerősítette az Interfax értesítését, amely szerint az orosz hadiipari fejlesztőközpontokban az amerikai filmekből ismert, scifikbe illő eszközökön dolgoznak. A lézerfegyveren már a múlt év őszén elvégezték az első teszteket, a rendszert 2020-ra akarja hadrendbe állíthatóvá tenni.

Mint a mesében

A Roszelektronika cég vezetője már korábban elárulta a sajtónak, hogy jövőre elkezdik az orosz hadsereg felszerelését az úgynevezett "láthatatlanná tevő sapkákkal". Olyan szövetszerű anyagról van szó, amely elnyeli a radarok rádióhullámát, s ezzel az elektronikus felderítés számára láthatatlanná teszi azt - egy teherautót, harckocsit stb. -, ami alatta van.

Természetesen hétpecsétes titok, hogy mibe kerül ez az orosz adófizetőknek, ám valószínűleg nem téved az, aki úgy gondolja, hogy a hadiipari befektetések a polgári beruházásoktól viszik el a pénzt. Az orosz utak minősíthetetlen állapotát például már Dmitrij Medvegyev miniszterelnök is elismerte. A tavalyi hóolvadáskor még a nagyobb városokban is víz alá kerülnek, s így balesetveszélyessé válnak az utak.