Miután tegnap maga Vlagyimir Putyin orosz államfő közölte sajtóértekezletén, hogy minden vádat ejtettek az ország egyik leggazdagabb embere, Vlagyimir Jevtusenkov ellen és szabadon bocsátották, az oligarcha vállalata, a Sisztyema papírjainak árfolyama csaknem 150 százalékkal emelkedett a moszkvai tőzsdén.

Putyin Jevtusenkovot még szeptemberben vették őrizetbe, és a világsajtó az ügyét Hodorkovszkijéhoz hasonlította, aki Oroszország leggazdagabb embereként sikkasztás, adócsalás és pénzmosás vádjával került börtönbe, és államosították vezető cégét, a Jukoszt. Ő azonban ellenzéki politizálása miatt került a Kreml célkeresztjébe, míg Jevtusenkovtól "csak" olajvállalatát, Basnyefyet akarták elvenni. A cég részvénytöbbségét, amit a nyomozók 5-7 milliárd dollárra becsültek, 2 milliárdért szerezte meg. Ezért bár végül a milliárdost futni hagyták, a 2009-es privatizációs ügyletet semmisnek nyilvánították és a Basnyefty ismét állami tulajdonba került. Elemzők szerint a vállalat végül a Rosznyefty állami olajóriás és Putyinhoz igen közel álló vezérigazgatójának kezében fog kikötni.

Putyin a sajtóértekezletén éppen hogy csak bocsánatot nem kért Jevtusenkovtól - közölte, hogy az orosz gazdaság vezető személyiségeivel tartandó következő tanácskozásán számít jelenlétére, és kifejezésre juttatta reményét, hogy a Sisztyema vissza fogja nyerni eredeti piaci pozícióját - írta a RAPSZI jogi hírügynökség.