Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

A négy visegrádi ország vezetői várhatóan megvitatják a schengeni határok megerősítésével kapcsolatos kérdéseket, illetve tárgyalnak egy tartalék védővonal kialakításának lehetőségéről Bulgária és Macedónia déli határain.

Bohuslav Sobotka már korábban közölte, hogy amennyiben a februári EU-csúcstalálkozóig nem fog működni a török-görög határ védelme, a visegrádi országok egy B-tervvel állnak elő, amely megerősítené Macedónia és Bulgária határainak védelmét. Az EU csúcstalálkozójára a V4-ek kormányfői találkozója után három nappal kerül sor.

A közel-keleti menekültek százezrei jelenleg Görögországon, majd további balkáni országokon keresztül próbálkoznak bejutni Európába. Görögország és Törökország azt állítja, hogy a tengerpart hossza és tagozódása miatt lehetetlen a menekülthullámot megállítani. Az Európai Unió Törökországnak hárommilliárd eurós segélyt is megszavazott. Bohuslav Sobotka vasárnap kijelentette, hogy Törökország megfelelő rendészeti eszközökkel rendelkezik a menekülthullám megállítására, de eddig nem tette meg a szükséges erőfeszítéseket az EU és Törökország között ez ügyben kötött megállapodás teljesítésére.

"Törökország egyelőre nem teljesíti kötelezettségeit" - mutatott rá Sobotka. Szerinte a török hatóságok többnyire tétlenül nézik, hogy az embercsempészek hajókat szereznek be, és a tengeren Görögországba viszik a menekülteket.

A négy visegrádi ország vezetői legutóbb december elején Prágában találkoztak. A politikusok egyetértettek egyebek között abban, hogy elfogadhatatlan számukra bármiféle mini-schengeni övezet kialakítása.

A V4-ek soros elnöki tisztségét jelenleg Csehország tölti be, így a közös tanácskozásokat Prága kezdeményezi.