A Le Soir című helyi lap értesülései szerint a robbanások röviddel reggel 8 óra után történtek a repülőtér indulási oldalán, az American Airlines légitársaság irodája közelében.
Szemtanúk szerint az első detonáció után mindenki rohanni kezdett a kijárat felé. A helyszínen mindenhol otthagyott csomagok hevernek. A televíziós csatornák által sugárzott képek tanúsága szerint számos rendőrt és mentőt vezényeltek a helyszínre. A légikikötő felett fekete füst gomolygott.

A belga szövetségi ügyészség terrortámadásnak minősítette a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a városközpontban történt kedd reggeli robbantásokat. A helyi kiürítették és lezárták a légikikötő épületét. Az érkező járatokat más repülőterekre terelik át. A környéken a vonatközlekedést is felfüggesztették.

Robbanás történt egy metróállamoson is, az uniós intézmények közelében

Robbanás történt kedd reggel egy brüsszeli metróállamoson is, az uniós intézmények közelében - jelentette az RTBF belga közszolgálati csatorna. Lezárták az összes metróállomást kedd reggel a belga fővárosban - jelentette be a brüsszeli tömegközlekedési vállalat (STIB), amely szerint füstöt észleltek az uniós intézmények közelében is.

Összesen 21 áldozat

Pierre Meys, a belga főváros tűzoltóságának szóvivője közölte: legkevesebb 21 halálos áldozatuk van Brüsszelben a Zaventem nemzetközi repülőtéren és az egyik metróállomáson történt kedd reggeli robbantásoknak. Tájékoztatása szerint a repülőtéri robbantásban 11, az uniós intézmények közelében lévő Maelbeek metrómegállóban pedig "mintegy tíz" ember vesztette életét. "A sebesültek többségét elszállították, a helyzet elég kaotikus" - mondta a szóvivő.

11 halott és 81 sebesült a brüsszeli reptéren

A fél 1 körüli, legfrissebb értesülések szerint Maggie De Block belga egészségügyi miniszter közölte, a legújabb információk szerint 11-en vesztették életüket, és 81-en sebesültek meg a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren elkövetett terrortámadásban. A metrómegállónál 15 halottról szóltak a legfrissebb hírek.

Maelbeek metróállomás
Kép: MTI/EPA

A detonációt követően többen is a síneken futva menekültek el az állomásról. A metró lejáratánál fekete füst gomolyog a helyszínen lévő újságírók beszámolói szerint. A brüsszeli tömegközlekedési vállalat (STIB) később bejelentette, lezárták az összes metróállomást és leállították a teljes tömegközlekedési hálózatot a belga fővárosban. A főbb vasútállomásokat és az alagutakat is lezárták Brüsszelben.

Harmadik bombát is találtak Zaventemen

Közben találtak egy harmadik pokolgépet is a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren - jelentette a belga sajtó.

Lezárták a főbb vasútállomásokat, közúti alagutakat is

Lezárták a főbb vasútállomásokat is a belga fővárosban - jelentette be az SNCB belga állami vasúttársaság. Egyelőre a Londonba közlekedő Eurostar nemzetközi expresszvonatok sem járnak.

A kedd reggeli robbantásokat követően, biztonsági okokra hivatkozva lezárták az autóközlekedést segítő alagutakat Brüsszelben - közölte rendőrségi forrásra hivatkozva a La Libre Belgique című, francia nyelvű belga napilap. A rendőrség a város alatt kialakított, a forgalom gyorsítása érdekében épített valamennyi közlekedési alagutat lezárta.

Belgiumban elrendelték a legmagasabb, negyedik szintű terrorkészültséget a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren kedd reggel történt, egyelőre ismeretlen eredetű kettős robbanás után - jelentette be Jan Jambon belga belügyminiszter.

Öngyilkos merénylő

Öngyilkos robbantás történt kedd reggel a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren - értesült a VRT belga közszolgálati televízió. Ezt az értesülést megerősítette a belga szövetségi ügyészség vezetője az RTBF közszolgálati csatorna jelentése szerint.

Mégis vannak magyar sérültek

Nagy Zoltán brüsszeli nagykövet 11 óra körül közölte: két magyar is megsérült a keddi brüsszeli robbantásokban. Nagy Zoltán korábban megerősítette, hogy a Brussels Airlines Budapestről érkező repülőjárata biztonsággal leszállt Brüsszelben. A diplomáciai kirendeltség kollégái több utassal is kapcsolatban vannak, akik - az utolsó információk szerint - még mindig a repülőgépen várják, hogy elhagyhassák a gép fedélzetét. A járat személyzete hosszú várakozásra készítette fel az utasokat - tette hozzá a nagykövet.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Zaventem nemzetközi repülőteret lezárták, valamennyi járatot törölték, a repülőtérre vezető utak járhatatlanok. Nagy Zoltán tájékoztatást adott arról is, hogy a nagykövetség közösségi oldalán folyamatosan frissített tájékoztatást adnak az eseményekről, valamint közzétették az érintett belga hatóságok vészhelyzeti telefonszámait, amelyen érdeklődni lehet esetleges személyes érintettség okán.

Orbán részvétét fejezte ki, szerdán a nemzetbiztonsági bizottság is összeül

Orbán Viktor miniszterelnök megdöbbenéssel értesült a kedd reggeli brüsszeli merényletről, együtt érez az áldozatok hozzátartozóival, a sérülteknek mielőbbi gyógyulást kíván. Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője az MTI-nek elmondta: a kormányfő azonnali és folyamatos tájékoztatást kért az illetékes külügyi, rendvédelmi és terrorelhárítási szervek vezetőitől. Az esetleg szükségessé váló intézkedésekről ezek alapján születhet döntés.

A brüsszeli robbantások nyomán szerda délelőttre rendkívüli bizottsági ülést hívott össze az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának szocialista elnöke.

A budapesti járat biztonságban megérkezett

A belga légügyi irányító központ (Belgocontrol) tájékoztatása szerint a brüsszeli Zaventem repülőtérre kedd reggel biztonságosan megérkezett utolsó járatok között volt a budapesti járat. A biztonságosan földet ért és a nemzetközi repülőtéren utoljára fogadott járatok között volt még a stockholmi, a berlini, a genfi, az oslói, és a prágai repülőgépek.

Schiffer András az LMP társelnöke, aki a Brussels Airlines egyik járatával érkezett Brüsszelbe, arról számolt be telefonon, hogy reggel 8 óra 20 perc körül landolt a gépe, pár perccel a robbanást követően. Semmilyen mozgás nem tapasztalható a brüsszeli Zaventem repülőtér kifutóján; a reptérre utolsóként leszállni engedett gépek utasai nem szállhattak ki a repülőből, majd 10 óra 20 perckor egy biztonsági zónába terelték őket - nyilatkozta az MTI-nek kedden Schiffer András.

Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte

Áder János köztársasági elnök részvétét fejezte ki Fülöp belga királynak a halálos áldozatokat követelő kedd reggeli brüsszeli robbantások miatt. Az államfő részvéttáviratában - amelyet a Köztársasági Elnöki Hivatal juttatott el az MTI-hez - azt írta: mély megrendüléssel értesült a keddi brüsszeli robbantásokról, amelyek számos ártatlan ember életét követelték.

"Magyarország népe és a magam nevében ezúton fejezem ki őszinte részvétemet az áldozatok hozzátartozóinak, és mielőbbi felgyógyulást kívánok a brutális merényletek sebesültjeinek" - közölte.
A köztársasági elnök hangsúlyozta: a kedd reggel elkövetett "kegyetlen gaztettek" ismételten felhívják a figyelmet a terrorizmus elleni következetes fellépés és az ezt célzó nemzetközi összefogás szükségességére.

Áder János arról biztosította a belga királyt, hogy az értelmetlen és embertelen pusztítás ellen, az emberi értékek védelmében fellépő erők a továbbiakban is számíthatnak Magyarország elkötelezett támogatására.

Fokozott ellenőrzés Budapesten is

A brüsszeli robbantások nyomán fokozott ellenőrzést rendelt el az országos rendőrfőkapitány a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren és a budapesti metróállomások területén. Erről Papp Károly számolt be az Országgyűlés honvédelmi és rendészeti bizottságának keddi ülése előtt újságíróknak.

Mi a helyzet a Budapest-Zaventem járatokkal?

A Budapest Airportnál még nem tudják, hogy milyen hatása lesz az európai légi közlekedésre a brüsszeli robbantásoknak - mondta Hardy Mihány, a cég vállalati kapcsolatokért felelős igazgatója az Inforádiónak. Kedden három járat indul illetve érkezik Budapest és a Zaventem nemzetközi repülőtér között. Ebből az első 8:37-kor rendben leszállt - erősítette meg a belga légügyi hatóság közlését Hardy.

Ma még két gép jött volna Brüsszelből, egy 11:20-kor, egy másik pedig 17 óra után.

Később a Budapest Airport Zrt. közlölte: törölték a kiürített és lezárt Zaventem brüsszeli reptérre induló vagy onnan érkező keddi járatokat. Ez a Brussels Airlines két-két Zaventemből induló és oda tartó járatát érinti, a Wizzair gépei, amelyek a charleroi-i légikikötőt használják, továbbra is felszállnak és landolnak.

Zaventem nemzetközi repülőtér, Brüsszel
Kép: MTI/EPA


Holland kormányfő: ne utazzon Belgiumba!

Megerősítették a biztonsági óvintézkedéseket a hollandiai repülőtereken és fokozott határellenőrzést vezettek be a határokon, miután robbanás történt a brüsszeli Zaventem nemzetközi repülőtéren és a belga főváros központjában.

A brüsszeli robbantások miatt Mark Rutte holland kormányfő azt tanácsolta kedden országa állampolgárainak, hogy ne utazzanak Belgiumba. A miniszterelnök sajtótájékoztatóján elmondta, hogy megerősítették a repülőterek és a vasútállomások védelmét Hollandiában, és fokozott ellenőrzéseket léptettek életbe.
Az amszterdami Schiphol repülőtéten megforduló utasok számos járatkésésről és erős rendőri jelenlétről számoltak be.

Olaszországban is megerősítették a készültséget

Angelino Alfano olasz belügyminiszter is rendkívüli sürgősséggel összehívta az olasz nemzetbiztonsági tanácsot a brüsszeli robbantásokat követően. Az eddig is kiemelt biztonsági készültséget a legmagasabb szintre emelték a Leonardo da Vinci római nemzetközi légikikötőben, valamint a ciampinói repülőtéren is. A Brüsszelbe tartó és onnan érkező járatokat leállították. A merénylet ideje alatt felszállt Milánó-Brüsszel járat Liege-ben száll le. Az Alitalia olasz légitársaság bejelentette, hogy nincsen repülőgépe a brüsszeli légikikötőben. "Lélekben és szívben Brüsszelben vagyunk, Európa szívében" - írta rövid üzenetében Matteo Renzi olasz miniszterelnök Twitter-fiókján a robbantások után néhány perccel.

Értekezik a brit válságtestület

Összeült kedden a brit kormány rendkívüli események idején ülésező tanácskozó csoportja (COBRA) a brüsszeli merényletek után kialakult helyzet áttekintésére. A testület értekezletét David Cameron miniszterelnök rendelte el. Cameron - részletek nélkül - az ülés előtt a Twitter üzenőportálon közölte, hogy a brit kormány minden lehetséges segítséget megad a brüsszeli hatóságoknak.

London több repülőterén, köztük a második legnagyobb légikikötőben, Gatwicken megerősítették a rendőri jelenlétet, de forgalomkorlátozásokat nem jelentettek be.
Felfüggesztette viszont brüsszeli járatait a Eurostar, amely a Csatorna-alagúton át közlekedtet szuperexpresszeket London és belgiumi, illetve franciaországi célállomások között. Keddi közleményében a Eurostar "nyomatékosan" azt javasolta a közeljövőben Brüsszelbe utazni szándékozóknak, hogy tegyenek le utazási terveikről, tekintettel a belga fővárosban kialakult súlyos közlekedési fennakadásokra.

Scotland Yard: megerősített rendőri jelenlét országszerte

Nagy-Britanniában országszerte megerősítették a rendőri jelenlétet a lakosság megnyugtatására - közölte kedden a Scotland Yard terrorelhárító ügyosztályának parancsnoka. Mark Rowley hivatalos közleményében leszögezte, hogy elővigyázatossági intézkedésről van szó a brüsszeli merényletek nyomán, és nem kapcsolódik semmilyen konkrét elhárítási vagy hírszerzési értesüléshez. Rowley szerint keddtől fokozott rendőri jelenlét lesz elsősorban a közlekedési csomópontokban. Különösen London kulcsfontosságú negyedeiben és közlekedési hálózatán lesz "jól látható" a megerősített rendőrségi járőrözés.

A Scotland Yard terrorellenes részlegének vezetője hangsúlyozta azt is, hogy változatlanul a 2014 augusztusa óta érvényben lévő második legmagasabb szintű terrorkészültség van hatályban Nagy-Britanniában. E készültségi szint a hivatalos meghatározás szerint "súlyos" terrorfenyegetettséget jelent.

Európa nem nyerhet a terror elleni háborúban?

Különös véleményt fogalmazott meg Dominique de Villepin volt francia miniszterelnök. Szerinte Európa jelenlegi megközelítése a terrorizmussal szembeni harcban hibás. Így veszíteni fog a kontinens ebben a háborúban.

Csehországban és Szlovákiában is szigorítanak

A brüsszeli robbantások hírére kedden délelőtt Csehországban is azonnali hatállyal megerősítették a nemzetközi repülőterek és a prágai metró biztonságát - jelentette be Jozef Bocán, az országos rendőr-főkapitányság szóvivője. Milan Chovanec cseh belügyminiszter a Twitteren megjelent bejegyzésében közölte: készültségbe helyezték a biztonsági szerveket és a rendőrséget.

"Nincsenek olyan értesüléseink, miszerint Csehországban bármiféle veszély fenyegetne" - mondta Bocán újságíróknak. Prágának nincsenek olyan információi sem, hogy a brüsszeli robbantások áldozatai vagy sebesültjei között cseh állampolgárok is lennének - tette hozzá a szóvivő.

A prágai Václav Havel repülőtéren, valamint a prágai metró állomásain is tűzszerészek jelentek meg, akik átvizsgálják a terepet - közölte a közszolgálati hírtelevízió. A rendőri felügyelet és jelenlét mindenütt meg lett erősítve. Bocán szerint pillanatnyilag további intézkedéseket nem terveznek. "A fokozott biztonsági intézkedéseket a helyzet alakulásától függően fogjuk csak módosítani" - közölte. Bohuslav Sobotka miniszterelnök és Milan Chovanec belügyminiszter kora délután találkozik egymással, hogy megvitassák a helyzetet, illetve döntsenek az esetleges új intézkedésekről.

Rendkívüli biztonsági intézkedéseket vezetett be a szlovák belügyminisztérium is, összehívták a szlovák kormány nemzetbiztonsági tanácsát is a keddi brüsszeli robbantásokra reagálva - tájékoztatta az MTI-t a szaktárca sajtóosztálya. Az intézkedések értelmében erősítik a rendőri jelenlétet a közterületeken, főként a közlekedési csomópontokon, repülőtereken, vasúti és autóbusz pályaudvarokon, illetve a bevásárlóközpontokban és minden olyan helyen, ahol jelentős számban fordulnak meg emberek - közölte Peter Lazarov szlovák belügyi szóvivő.

Robert Fico ügyvezető szlovák miniszterelnök a brüsszeli történések miatt kedd reggelre rendkívüli ülésre összehívta kormánya nemzetbiztonsági tanácsát.

Megerősítették az általános biztonsági intézkedéseket Ausztriában

Ausztriában megerősítették az általános biztonsági intézkedéseket a keddi brüsszeli robbantásokkal összefüggésben - közölte az osztrák belügyminisztérium szóvivője. Karl-Heinz Grundböck elmondta, hogy a köztereken, illetve főleg a repülőtereken és a tömegközlekedési eszközökön fokozták a rendőri jelenlétet.

Kedden összesen tizenkét menetrend szerinti repülőjárat közlekedett volna Bécs és Brüsszel között, ezek közül kettő felszállt, a többi tízet törölték. Az osztrák fővárosból reggel 7 órakor indult egy gép Brüsszelbe, amely azonban Frankfurtban tudott csak leszállni, Bécsben pedig röviddel fél kilenc után landolt egy, a belga fővárosból érkező gép.

A belügyi tárca szóvivőjének tájékoztatása szerint az osztrák hatóságok folyamatos kapcsolatban állnak a belgiumi illetékesekkel. A robbantásoknak jelen állás szerint nincs osztrák áldozatuk. A külügyminisztérium az utazókat arra kéri, hogy a helyi hatóságok biztonsági utasításait kövessék, és informálódjanak az aktuális helyzetről.
Werner Faymann osztrák kancellár és Reinhold Mitterlehner alkancellár közös közleményben ítélte el a Brüsszelben történteket, gyáva és barbár tettnek nevezve a merényleteket, és az európai demokratikus értékek közös védelmére szólítottak fel.

Sebastian Kurz osztrák külügyminiszter közleményében megdöbbenését fejezte ki a robbantásokkal kapcsolatban, és arról tájékoztatott, hogy a bécsi külügyminisztériumban válságtörzset állítottak fel.

A németek is fokozott óvatosságra intenek, a frankfurti repülőtér védelmét megerősítetté

A német kormány több tagja elítélte a keddi brüsszeli merényleteket, a külügyminisztérium pedig fokozott óvatosságra intette a belga fővárosban tartózkodó németeket. Peter Altmaier kancelláriaminiszter Twitter-oldalán azt írta, hogy "a terroristák soha nem nyerhetnek", és "Európa értékei erősebbek a gyűlöletnél és az erőszaknál".  "Minden szolidaritást Brüsszelnek és az EU-nak!"- írta.

Heiko Maas igazságügyi miniszter Twitter-üzenete szerint kedd "fekete nap Európa számára", és a "visszataszító" támadások "mindannyiunk ellen szóltak".
"Kiállunk Brüsszel és a belgák mellett!" - tette hozzá. A külügyminisztérium szinten a Twitteren azt írta, hogy mindenki fokozott óvatossággal mozogjon Brüsszelben, és közölte, hogy a tárca válságkezelő központja információs telefonvonalat létesített.

A frankfurti repülőtér védelmét megerősítették, helyszíni beszámolók szerint golyóálló mellénnyel felszerelt, géppisztolyos rendőrök járőröznek a legnagyobb német repülőtéren. A berlini Tegel repülőtéren lezárták a látogatóteraszt.

Putyin részvétét fejezte ki

Részvétét és az oroszok szolidaritását fejezte ki Belgium uralkodójának és népének kedden Moszkvában Vlagyimir Putyin orosz elnök, és egyúttal elítélte a "barbár" brüsszeli merényleteket. A Kreml sajtószóvivője szerint Putyin rámutatott, hogy a terrorizmus elleni harc "megköveteli a legaktívabb nemzetközi együttműködést". Az orosz elnök kifejezte meggyőződését, hogy az elkövetők elnyerik büntetésüket.

Hasonlóképpen fejezte ki az orosz kormány együttérzését Dmitrij Medvegyev miniszterelnök Charles Michel belga kormányfőnek küldött üzenetében. Oroszországban megerősítették a repülőterek őrizetét. Moszkvában helyi lakosok virágot vittek a belga nagykövetséghez.

Kairó is elítélte a terrortámadásokat

"A leghatározottabb módon" elítélte az egyiptomi külügyminisztérium kedden a belga fővárosban történt robbantásos merényleteket. A gyakori terrortámadások célkeresztjében álló észak-afrikai ország külügyminisztériuma a tárca honlapján nyilvánosságra hozott közleményében arra emlékeztetett, hogy a "brutális terror nem tesz különbséget sem vallások, sem etnikumok között, és nem ismer államhatárokat".

Ahmed Abu Zeid külügyi szóvivő a tárca nevében fontosnak nevezte, hogy a nemzetközi közösség összefogva száll szembe "ezzel az utálatos jelenséggel". Abu Zeid a nemzetközi terrorizmus eszmei terjedése és finanszírozása elleni gyors és hatékony fellépésre szólított fel."

Kairó állandó harcban áll az országban fokozottan teret nyerő terrorcsoportokkal, főként a Sínai-félsziget északi részén, ahol az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet egyiptomi ága tevékenykedik. Tavaly októberben egy orosz utasszállító repülőt robbantottak fel röviddel azután, hogy felszállt a sarm-es-sejki repülőtérről. A 224 halálos áldozatot követelő merénylet elkövetőjeként az IÁ jelentkezett.

További fejleményekről itt olvashat.