Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Románia még idén 700 millió lejjel (218 millió dollár) emeli védelmi költségvetését az ukrajnai konfliktus miatt - közölte az Agerpres hírügynökséggel Victor Ponta miniszterelnök. Az emelés megfelel a román bruttó hazai termék 0,2 százalékának, vagyis jelentős ahhoz képest, hogy eddig csupán 1 százalékot fordítottak a katonai kiadásokra a NATO által ajánlott 2 százalék helyett - írta a Defense News. A kormányfő hangsúlyozta, hogy a pénzt nem új beszerzésekre, hanem a 69 ezer fős hadsereg meglevő fegyverzetének és felszereléseinek korszerűsítésére fordítják.

Titus Corlatean külügyminiszter annak a véleményének adott hangot, hogy mivel valós az orosz fenyegetés, az országnak támogatásra van szüksége, s mivel Románia a NATO keleti határa, a kormány bízik benne, hogy a szövetség állandó katonai támaszpontot hoz létre területén. A The Washinton Postnak adott interjújában hangsúlyozta, hogy érdekeltek az Egyesült Államok erős politikai, katonai és gazdasági jelenlétében Romániában. Közölte, hogy 2016-ban már a GDP 2 százalékára növelik katonai kiadásaikat.