A svájci infláció 0,1 százalékkal emelkedett a múlt hónapban márciushoz képest, amely elsősorban a magas üzemanyagáraknak, nyári ruházati cikkeknek, a turizmusnak és a légi közlekedésnek volt köszönhető.

Éves szinten viszon 0,1 százalékkal mérséklődtek az árak. Ezzel immár a hetedik egymást követő éves alapú index mutat mérséklődést 2011 októbere óta.

Elemzők hó/hó alapon 0,2 százalékos emelkedéssel, míg év/év alapon 0,9 százalékos csökkenéssel számoltak.

A volatilis elemektől - az élelmiszerárakaktól, szezonális termékektől, valamint az üzemanyag és energiaáraktól - megtisztított érétk, a maginfláció 1,2 százalékkal volt alacsonyabb az egy évvel ezelőttinél.

Maxime Botteron, a Credit Suisse közgazdásza szerint az infláció még egy pár hónapig negatív zónában maradhat. Ez az SNB szempontjából nem jelent változást a szakember szerint, hiszen a pénzromlás üteme többé-kevésbé egybe esik a jegybanki előrejelzésekkel.

Annak érdekében, hogy a frank árfolyama miatt az alpesi ország gazdasága ne csússzon recessziós és deflációs környezetbe, az SNB tavaly szeptemberben bevezette az 1,20-as limitet az euróárfolyamra.

Annak ellenére, hogy a jegybank ebben az évben az árak csökkenésével számol, a gazdaság eddig még elkerülte a zsugorodást, sőt, a jegybanki előrejelzések szerint 2012-ben 1 százalék körüli bővülés várható.

Az SNB emellett azt is hangsúlyosan kommunikálta, hogy a deflációs kockázat elkerülése érdekében kész további lépéseket is tenni, ha szükséges.

Ettől függetlenül elemzők többsége nem vár további lépéseket a központi banktól, miután a munkanélküliségi ráta is alacsonyan, 3,1 százalékon maradt áprilisban,  a KOF bizalmi indexe emelkedőben van, és az alpesi ország gazdasága a szomszédaihoz képest jobban tejlesít egyelőre.