BUX
38657

Rózsásabban látja a jövőt a német gazdasági minisztérium

A korábbi 1,3 százalékról 1,5 százalékra javította a német bruttó hazai termék (GDP) 2015-ös várható növekedési ütemét a német gazdasági minisztérium szerdai előrejelzésében.

MTI-Eco, 2015. január 28. szerda, 14:55

A növekedési kilátások a magas foglalkoztatottság és az alacsony olajárak hatására megélénkült lakossági fogyasztás miatt javultak. A piaci elemzők már számítottak a növekedési számok felfelé módosítására.

Sigmar Gabriel német gazdasági és energiaügyi miniszter szerint a német gazdaság visszatért a növekedési pályára a 2014-es év geopolitikai kockázatai ellenére is. A német kormány szerint a minimálbér rendszerének bevezetése, és a nyugdíjak növekedése élénkíti idén a lakossági keresletet.

A gazdasági minisztérium 2015-ben 170 ezer új munkahely létrejöttére számít, és elérheti a 42,8 milliót a foglalkoztatottak száma a tavalyi 42,7 millió után. A munkanélküliség már eddig is csökkent, és a munkaerőpiac helyzetéből következik, hogy emelkedhetnek a bérek.

Az előrejelzés szerint a belföldi kereslet idén 1,6 százalékkal, az export 3,6 százalékkal, az import pedig 4,1 százalékkal nőhet. A külkereskedelem így 0,1 százalékponttal növelné idén a német GDP-t.