BUX
38657

Schulz ellenzékben küzd, hogy véget vessen Merkel "altatószer-politikájának"

Fenntartja a frakciószövetséget a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) az Angela Merkel vezette Kereszténydemokrata Unióval (CDU) a német szövetségi parlamentben (Bundestag) - jelentette be Horst Seehofer bajor kormányfő, a CSU elnöke.

Domokos Erika, 2017. szeptember 25. hétfő, 16:39

A vasárnapi Bundestag-választáson elszenvedett veszteségek miatt "történelmi helyzet" állt elő, ezért a CSU vezető testületeinek külön meg kellett erősítenie, hogy a párt továbbra is a CDU-val együtt, közös frakcióban akarja folytatni a munkát a Bundestagban - idézte a Horst Seehofert az MTI.

A következő lépésben a testvérpártoknak egyeztetniük kell politikájukat, meg kell határozniuk, hogy pontosan hol van a helyük a politikai színtér jobboldalának közepén. A CDU/CSU ezután kezdheti el a megbeszéléseket a lehetséges koalíciós partnerekkel. Ezekre az egyeztetésekre - amelyek célja annak megállapítása, hogy van-e egyáltalán lehetőség hivatalos koalíciós tárgyalásra - meg kell hívni a szociáldemokrata pártot (SPD) is - mondta Horst Seehofer. Hozzátette: a koalíciós megállapodásról a CSU-nak pártkongresszuson kell döntenie.

Schulz: az SPD "erőt merít a vereségből"

A Német Szociáldemokrata Párt (SPD) az elveszített vasárnapi szövetségi parlamenti (Bundestag-) választás után ellenzékbe vonul és "erőt merít a vereségből", hogy ismét vezetni tudja Németországot - jelentette be Martin Schulz pártelnök, írja az MTI. Az SPD "elfogadja a választóktól kapott megbízatást" az ellenzéki munkára.

Ellenzékben azért küzd, hogy véget vessen Angela Merkel kancellár "altatószer-politikájának", és megteremtse a demokráciához szükséges "konfrontációt". Angela Merkel - az eddigi koalíciós társ, a CDU/CSU jobbközép pártszövetség vezetője - folyton "eloson a viták elől", és inkább átveszi vetélytársai ötleteit, "kiüresítve" pártja konzervatív magját - mondta Martin Schulz.

Szerinte nem az SPD, hanem Angela Merkel a Bundestag-választás legnagyobb vesztese, és a vasárnapi urnazárással elkezdődött Merkel kormányfői pályafutásának vége.

Az esetleges előrehozott választásra vonatkozó kérdésre azt mondta, abból indul ki, hogy megalakul Angela Merkel vezetésével a CDU/CSU, a liberális FDP és a Zöldek kormánya. Azonban a koalíciós tárgyalások majd csak az október 15-i alsó-szászországi tartományi választás után indulnak el.

Schulz soha nem vállalna pozíciót

Hozzátette: "beszélni mindig lehet egymással", de az SPD feladata most nem a kormányzás, hanem az ellenzéki politizálás. Schulz soha nem vállalna pozíciót egy Angela Merkel vezette kormányban.

Martin Schulz kiemelte, hogy az SPD a 2009-es és a 2013-as választási vereséget sem dolgozta még fel kellőképpen. A vasárnapi újabb kudarc után a történtek feldolgozása, a tanulságok levonása következik regionális konferenciákon, majd december elején pártkongresszust tartanak.

A kongresszuson ismét elindul az elnöki tisztségért, és "nagyon biztos" abban, hogy a párt vezetésében kellően erős a támogatottsága. Arra a kérdésre, hogy miért nem jelölteti magát frakcióvezetőnek, aminek révén a parlamenti ellenzék első számú vezetője lehetne, azt mondta, hogy inkább a párttal akar foglalkozni, és munkamegosztást tervez az általa a frakció élére javasolt Andrea Nahles jelenlegi munkaügyi miniszterrel.

Az SPD vasárnap 20,5 százalékkal története legrosszabb eredményét érte el, 5,2 százalékponttal gyengült a négy évvel korábbi 25,7 százalékhoz képest. Eddigi negatív rekordja a 2009-es 23 százalék volt - írja az MTI.