Soros György szerint az egyre gyakoribb erős unióellenesség és a nacionalizmus feléledése intő példáként kell, hogy szolgáljon Németország számára, hogy felhagyjon a tévedésen alapuló diktátumpolitikájával. Az alapblog.hu-nak egy biztonságpolitikai és katonai kihívásokkal foglalkozó konferencián adott interjúban a magyar származású amerikai befektetési guru szerint társadalmi drámák sora, továbbá hosszú deflációs periódus fog bekövetkezni Európában, ha a német vezetők nem értik meg, hogy gyilkos receptet diktálnak az európai kormányoknak, amikor pusztán durva megszorításokra akarják őket kényszeríteni.

"Európa számára Németország ma olyan, mint amilyen az IMF volt a kilencszáznyolcvanas években Latin-Amerikában. Az IMF akkori - egyébként társadalmi tragédiákat produkáló, biztonságpolitikai destabilizálódáshoz vezető - receptjeit írja elő itt és most Németország az európai kormányok számára" - vélekedett Soros. A befektetési szakember úgy látja, hogy Európa ugyanolyan elveszett évtized előtt áll, mint Latin-Amerika a nyolcvanas években vagy Japán, amely számára elveszettnek tekinthető az utóbbi, csaknem negyed évszázad. A potenciális politikai- társadalmi következményeket tekintve az európai gazdasági leállás azonban sokkal súlyosabbnak ígérkezik, mint Dél-Amerikáé és Japáné - tette hozzá.

Soros ugyan elismeri, hogy a pénzügyi fegyelem, a takarékosság, a rendkívüli kiadáscsökkentés szükséges, ám mindezzel párhuzamosan már most be kell indítani a gazdaságélénkítő stimulusokat. "Mindenütt. Európa minden országában és azonnal" - hangsúlyozta. "Ezt kellene megérteniük végre a német döntéshozóknak. De még mindig késlekednek, húzzák az időt" - tette hozzá.

Csak egy út van

Emellett azonban arra is figyelmeztetett, hogy ha minden eurós és uniós tagállamban egyszerre megy végbe a megszorítás, akkor abból egy végeláthatatlan deflációs spirál következik: lefelé tendálnak a bérek, az árak, növekszik a munkanélküliség, társadalmi robbanások, éhséglázadások, új nacionalizmusok fenyegetnek. Ebben Soros hallatlan biztonságpolitikai veszedelemet lát, különösen Európára nézve.

Ugyanakkor úgy véli, nemzeti élénkítő politikák nem létezhetnek egy gazdaságilag és pénzügyileg ennyire összefonódott rendszerben. Csak és kizárólag összeurópai élénkítés lehetséges és reális - tette hozzá a szakember. Az IMF-nek komoly szerepe lehet az euró stabilizálásában, de a sorsdöntő jelentőségű stimulust a közös eurókötvény kibocsátásától lehet csak várni. "Nem létezik más út a szinte kezelhetetlen defláció, hosszú recesszió és a társadalmi-gazdasági drámák elkerüléséhez, csak ez" - fogalmazott Soros.

Görögország két lehetősége

Görögország előtt két lehetőség áll: vagy következetesen folytatják a németek által előírt megszorításos programot és akkor ebbe mennek tönkre, vagy fellázadnak a diktátum ellen, azt nem teljesítik rendesen, akkor meg ezért mennek tönkre.

Soros ugyanakkor úgy vélte, óriási felelősség terheli a görög gazdasági, pénzügyi konglomerátumok irányítóit, akik saját óriási médiahatalmukat is arra használják fel, hogy aláássák az eurót, hogy Görögország hivatalos pénze ismét a drachma legyen. "Ezek a - mondjuk így - oligarchák óriási euróadósságokat halmoztak fel, és persze, hogy nem akarják visszafizetni őket. Nekik egyenesen érdekükké vált az adósságleírással együttjáró országcsőd  és az euróhoz képest hallatlanul olcsó drachma bevezetése, euróban adósodtak el és drachmában akarnak visszafizetni. Nem rossz üzlet..." - fogalmazott a guru.

Spekulációs roham indulhat

Soros szerint, ha Görögország kiesne az eurózónából, az szükségszerűen nem vezetne európai drámához, csak ezt nagy körültekintéssel kellene levezényelni. Mindenekelőtt a görög bankokat kell megmenteni (Európából az IMF révén pénzt pumpálni beléjük) - magyarázta a befektetési szakember -, mert különben beindul a spekulációs roham az olasz és a spanyol bankok ellen, és ez már európai katasztrófához vezetne.

Soros Amerika és Kína helyzetét hosszú távon nem látja rózsásnak, sőt, szerinte a globális kilátásokat nagyon erősen rontja, hogy Kína gazdasága a jövő évtől, egyre csak lassulni fog, a világ gazdaságának és piacainak hosszabb távú kilátásait pedig szintén rossznak ítéli meg.