A TASZSZ Prime szerint egy interjújában Soros György, a magyar származású pénzember elmondta, hogy befektetéseket tervez Ukrajnában.

Az üzletembert három terület érdekli. Elsősorban az energiafelhasználás hatékonysága, de erre csak akkor kerülhet sor, ha végrehajtják a Naftogaz reformját úgy, hogy a gáz ára reális szintre emelkedjen. A másik az élelmiszeripar, a harmadik egy meglehetősen homályos terület. Ez olyan beruházás, amelyet alapítványa finanszírozna és nem hozna nyereséget - embereket segítene, hogy megtalálják a helyüket Ukrajnában, elsősorban kisvállalkozások indításával.

A milliárdos üzletember ugyanakkor cáfolta, hogy akár ő, akár bármely vállalkozása tervezné ukrán állampapírok vásárlását, s mint mondta, jelenleg sincs ilyen a tulajdonukban. Egy héttel ezelőtt Kijevben járt, ahol üzletemberekkel és az ország vezetőivel is tárgyalt, többek között a korrupcióellenes harc fontosságáról, parlamenti képviselőkkel pedig egy ukrán közvetlen befektetési alap létrehozásáról.

Soros már a 2013-as davosi fórumon kijelentette, hogy Putyin "rossz irányba halad", és óvott az oroszországi befektetésektől. Legutóbb tíz nappal ezelőtt dobta be azt a javaslatát, hogy a Nyugat adjon össze egy 50 milliárd dolláros mentőcsomagot Ukrajnának, egy új Marshall-tervet, mivel az eddigi megállapodások biztosította hiteleket közel sem tartotta megfelelőnek.