Soros szembe megy az árral

Piaci pletykák szerint Soros György befektetési alapja megjelent a japán tőzsdén. A Nikkei ma is folytatta májusban megkezdett zuhanását, ám elemzők - legalábbis a befektetési gurunak tartott üzletemberrel kapcsolatos hírre reagálva - úgy vélik, vége lehet a mélyrepülésnek.
NAPI, 2013. június 7. péntek, 10:42

A japán tőzsde vezető indexe ma ugyan hajszálnyira megközelítette a pénzügyi szakzsargonban medve piacnak nevezett súlyos visszaesést és egy hét alatt hat százalékost vesztett értékéből, ám két jó hír is feledtethette a befektetőkkel veszteségeiket - írja a CNBC. A szigetország nyugdíjalapja - visszaigazolva az erről szóló korábbi sajtóhíreket - bejelentette, hogy megváltoztatja eszközelhelyezési politikáját, növeli a hazai részvényekbe fektetett tőkéje arányát. Ezzel egyidejűleg kevesebb japán államkötvényt vásárol.

A másik hír szerint Soros György magyar származású milliárdos üzletember visszatért a japán piacra, miután befektetési alapja májusban, éppen az előtt a pillanat előtt, amikor elindult a máig tartó nagy eladási hullám, kivonta tőkéjét az ország értékpapírjaiból. A pletykát a Dow Jones közölte az ügyhöz közel álló személytől származó információra hivatkozva. A CNBC nem tudta más forrásból megerősíttetni a hírt, bár többen úgy nyilatkoztak, hogy nem lepné őket Soros feltűnése.

Csak óvatosan

Ügyfelekkel kapcsolatban nem kommentálhatok semmit, de egyáltalán nem lepne meg - mondta Glen Wood, a Mitsubishi UFJ Morgan Stanley Securities tokiói kereskedelmi vezetője. Sok gyorsan mozgó pénz érkezik és távozik a japán piacról, ám az általános trend szerint a gazdaság változásban van, és adott a változás iránya. Amit ezen a héten láttunk, az nem az elmúlt hat hónapos emelkedés visszafordulása volt, hanem csupán egy korrekció, ami esélyt ad a befektetőknek a részvényvásárlásra.

A tokiói tőzsde fél évvel ezelőtt már a várható japán kormányváltás és gazdaságpolitikai fordulat lehetőségére is reagált - ez volt a hátterében a 2012 novemberében indult, 75 százalékos pluszt hozó hosszú hegymenetnek. Májusban azonban sokan elkezdték zsebre tenni profitjukat, ami éles fordulatot eredményezett. A Nikkei ma kéthavi mélyponton zárt, értéke majdnem 19 százalékkal maradt el a május közepén elért öt és fél éves csúcsától. Még egy százalékpont mínusz, és kialakul a medve piac, azaz egy olyan visszaesés, amely két hónapon belül elviszi a vezető tőzsdeindex értékének ötödét.

Ez már a padló?

A lényeg az, hogy a 19 százalékos zuhanás után a japán piac valóban határozottan túladottá vált - állítja Shane Oliver, az ausztrál AMP Capital befektetési társaság stratégiai vezetője. Olyan nagy volt a hanyatlás, hogy a részvények értéke a helyére került, ami egyben azt is jelentheti, hogy áruk elérte mélypontját, és újra hegymenetre válthatnak.

Ezt erősíti a japán nyugdíjalap megjelenése. A világ legnagyobb ilyen alapja ezermilliárd dollárt kezel. Wood szerint túl vagyunk a japán piac megrázkódtatásán, és a befektetők elkezdtek lehetőségek után nézni. A nagy japán változás, a monetáris enyhítéssel ötvözött fiskális beavatkozások sora, amelynek célja a gazdasági növekedés beindítása, szerinte még nem mutatkozik meg a részvényárakban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

gewinner62, 2013.06.07 11:16

@gewinner62: usd index tegnap és mai gyertyája szép hosszú alsó kanóccal-----lesz itt usd erősödés-ami ugyi euro-usd esés és usd-yen long---persze szvsz sz.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

gewinner62, 2013.06.07 11:14

jaja usd-jen alj 95.50-nél volt.egy ilyen visszatesztnél long-főleg mert usd index is padlón.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html