Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Majdnem teljes egyetértés van szakértői körökben azzal kapcsolatban, mivel állhat elő az amerikai Fed döntéshozó testülete (FOMC) kedden kezdődő kétnapos ülésén. Ez lesz a FOMC első olyan kamatdöntő tanácskozása, amelyet Janet Yellen, az amerikai jegybank frissen kinevezett elnöke vezet. A CNBC 41 elemzőt, befektetési stratégát és alapkezelő menedzsert kérdezett várakozásaikról.

Egy kivételével mindegyikük úgy vélte, hogy a Fed folytatja monetáris enyhítésének (tapering) visszavonását és több mint négyötödük úgy véli, hogy a bank minden idei ülésén tovább mérsékli kötvényvásárlásait. Két hónappal ezelőtt, januárban még csupán 72 százalék volt az erre számítók aránya. A közgazdászok többsége 10-10 milliárd dolláros visszalépéseket jósol - 59 százalékuk számít erre -, ennél nagyobb csökkentést 27, kisebbet 10 százalékuk vár.

Emelni vagy nem emelni

Miután jelenleg havonta 65 milliárd dollárért vásárol államkötvényeket és jelzálog fedezetű értékpapírokat a jegybank, idei hat ülésén le is zárhatja extrém monetáris enyhítési politikáját. Az erős februári munkanélküliségi adat tükrében nem kétséges, hogy folytatják a taperinget - fogalmazta meg az általános véleményt Robert Morgan, a Fulcrum Securities befektetési cég elemzője.

Nagyobb a nézetek szórása az alapkamat emelésével kapcsolatban. A megkérdezettek 60 százaléka úgy véli, hogy a Fed már jövőre növelni fogja a hitelköltségeket, míg 40 százalékuk szerint csak 2016-ban vagy ezt követően. Szintén 60 százalék azok aranya, akik szerint a Fed tartja magas kötvényállományát - ennek értéke jelenleg 4,1 ezer milliárd dollár - és 40 százalék azoké, akik szerint elkezdi lefaragni ezt. Az utóbbiak közé tartozók átlag 108 milliárdos mérséklést várnak 2015-re. A Fed egyébként úgy csökkentheti ezt, hogy elad kötvényeiből vagy nem vásárol újakat a lejárók helyett.

Yellen megszólal

A nagy többség, a szakértők 95 százaléka arra számít, hogy a Fed feladja azt a kommunikációt, amely szerint addig nem emeli alapkamatát, amíg a munkanélküliségi ráta nem csökkent 6,5 százalék alá. Jelenleg 6,7 százalékon áll ez a mutató és Yellen, illetve más döntéshozók már jelezték, hogy a munkanélküliség alakulása "nem ad teljes képet" az amerikai gazdaság állapotáról.

Az új Fed-elnök arra fogja felhasználni első kamatdöntést követő sajtótájékoztatóját, hogy elmozduljon a 6,5 százalékos mutatótól - véli Diane Swonk, a Mesirow Financial pénzügyi szolgáltató szakértője. A megkérdezettek fele szerint a jegybank nem köti magát munkanélküliségi mutatóhoz, míg ötödük úgy látja, hogy 5,6 százalék lesz az új figyelembe vett ráta. A felmérés válaszadói általában világosnak és megbízhatónak tartják a Fed kommunikációját és azt várják, hogy Yellen új szerepében első nyilvános szereplésén a munkanélküliségen túl nem változtat a bank eddigi iránymutatásán.

Kockázatok

A megkérdezettek két új veszélyt látnak a világgazdaság horizontján. Az egyik az ukrán válság, a másik a kínai gazdaság vártnál nagyobb lassulásának kockázata. A pénzpiacok túlságosan gyanútlanok azzal kapcsolatban, hogy egy új gazdasági és pénzügyi hidegháború alakulhat ki a világon - véli Allen Sinai, a Decision Economics tanácsadó cég elemzője.

Egyre erősebb bizonyítékok támasztják alá, hogy Kína és más feltörekvő országok gazdasága a vártnál kevésbé bővülhet, sőt egyesek ezek közül recesszióba fordulhatnak - hangsúlyozza Guy LeBas, a Janney Montgomery Scott szakértője. Ez komoly gátat emelhet az világgazdaság, ezen belül az amerikai gazdaság növekedése elé, éppen olyankor, amikor a belső helyzet kezd jobban festeni.