Az átalakított szerb kormány tanácsadója lesz a botrányoktól övezett Dominique Strauss-Kahn, a Nemzetközi Valutaalap volt vezetője és Alfred Gusenbauer egykori osztrák kancellár - jelentette a belgrádi B92 tévé. Alekszandr Vutyics első miniszterelnök-helyettes az RTS állami televíziónak nyilatkozva közölte: ami a botrányokat illeti, annak semmi közük Strauss-Kahn szakértelméhez, és nem lehet azok alapján megítélni személyiségét. Picasso például rosszul bánt a nőkkel és a gyerekekkel, Hitler meg szerette őket - emlékeztetett.

A kormánypárt vezetője beszámolt róla, hogy 2-3 milliárd dolláros hitelt terveznek felvenni az Egyesült Arab Emírségektől, ami sok nehézségen segítheti át Szerbiát. Az összeg egy részéből a legsürgetőbb hiteltörlesztéseket fedeznék, a többit a gazdaság élénkítésére fordítanák. A kölcsön a politikus szerint gyakorlatilag ajándék volna, mert a legalacsonyabb kamattal, 20 év alatt kellene visszafizetni. Ez hozzásegítheti az országot a Nemzetközi Valutaalappal való megállapodáshoz és ahhoz, hogy még az év vége előtt a Kereskedelmi Világszervezet tagjává váljon. Mint elmondta, Szerbiának jövőre 1 milliárd eurónyi kamattörlesztést kell fizetnie a korábban felvett külföldi hitelek után, további 1 milliárd megy el az állami támogatásokra, és az ideihez hasonlóan 6 milliárd eurót kell fordítani a nyugdíjakra és a szociális kiadásokra. Ez elengedhetetlenné teszi a reformok végrehajtását és a feketegazdaság elleni harcot, amely a fejlett országok 15 százalékával szemben mintegy 35 százalékát teszi ki a gazdaságnak.