BUX
38018

Súlyos károkat okozott a népszavazás Spanyolországban

Ma nem volt önrendelkezési népszavazás Katalóniában, az állampolgárok pedig megállapíthatták, hogy a jogállam "erős és hatályos" - mondta Mariano Rajoy spanyol kormányfő az MTI beszámolója szerint.

Domokos Erika, 2017. október 2. hétfő, 07:52

"Megbukott egy folyamat, amely csak arra szolgált, hogy elhintse a megosztottságot, szembeállítsa az állampolgárokat, és nem kívánt helyzeteket provokáljon. Csak arra szolgált, hogy súlyos kárt okozzon az együttélésnek, amelyet minél előbb el kell kezdenünk helyrehozni" - fogalmazott a politikus.

Kizárólag a törvény szerint jártak el, és a jogállam megmutatta: megvannak az eszközei, hogy megvédje magát egy ilyen komoly támadástól. A történtekért ez egyetlen felelősök Katalóniában azok, "akik előmozdították a törvényesség és együttélés megtörését" - mondta Rajoy.

Megállapítása szerint Katalóniában a többség nem vett részt a "szecesszionisták forgatókönyvében", és megköszönte civilizáltságukat, amiért ellen tudtak állni "a legrosszabb populizmus" hívásainak, és köszönetet mondott az Európai Uniónak és a nemzetközi közösségnek a támogatásért.

A kormányfő kezdeményezi, hogy a spanyol parlament pártjaival közösen értékeljék a helyzetet.

A spanyol kormány által illegálisnak tartott népszavazás, amelyet a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztett, hivatalosan este nyolc órakor véget ért. Több országos spanyol televízió csatorna is élőben közvetítette, ahogy az iskolai szavazóhelyiségekben kinyitották a szavazóurnákat, és elkezdték a leadott szavazatok összeszámlálását. Azok a szavazók, akik még nem tudták leadni voksukat, de a zárás pillanatában a szavazóhelyiségben tartózkodtak, még élhettek a szavazati jogukkal. Akik már voksoltak, az utcán ünnepelték, hogy sikerült szavazniuk, és míg korábban azt skandálták: "Szavazunk!", most azt kiabálták: "Szavaztunk!".

A katalán kormány legutolsó közzétett adatai szerint a nap folyamán összesen 761 ember sérült meg a spanyol hatóságokkal a voksolásért folytatott küzdelemben.

A függetlenséget támogatók a tervek szerint a barcelonai Plaza de Catalunyán folytatják a népszavazás megtartásának ünneplését az éjjel - írja az MTI.

A nyitókép forrása: AFP Photo/Pau Barrena