Az AP amerikai hírügynökség szerint a bejelentés meglepetést keltett és további kétségeket ébreszt 2015-ös minszki megállapodás betartásával kapcsolatban. Az egyezmény értelmében a harcokat be kell szüntetni, a szakadár területeknek vissza kell térniük ukrán fennhatóság alá, miközben széles körű önállóságot kell kapniuk. A bejelentésről a jelek szerint egyes szakadár vezetők nem tudtak előre és közölték, hogy nem akarnak csatlakozni az új államhoz - figyelmeztet az AP.

Az új állam létrejöttéről szóló "alkotmányos aktust" Olekszandr Timofejev, a Donyecki Népköztársaság (DNR) ügyvezető miniszterelnök-helyettese olvasta fel Donyeckben.

"Ukrajna, mint országnév kompromittálódott"

Eszerint az új állam Ukrajna jogutódja lesz, és azért nevezik Kis-Oroszországnak - amely bizonyos történelmi korszakokban a kelet-ukrajnai régiókat magában foglaló területeknek volt a neve -, mert "Ukrajna, mint országnév kompromittálódott". Az új államnak Donyeck lesz a fővárosa, Kijevet az új ország történelmi és kulturális központjává minősítik át. Az ország állami lobogója Bohdan Hmelnickij zászlaja lesz. Hmelnickij a 17. században élt zaporizzsjai kozák vezető volt, csatlakoztatta Ukrajnát Oroszországhoz, és szobra Kijev főterét díszíti.

"Azt javasoljuk, hogy minden régióból egyénileg válasszanak meg képviselőket az alkotmányozó gyűlésbe, amely megalapítja Kis-Oroszországot, és elfogadja az új alkotmányt" - mondta Timofejev.

Timofejev állítása szerint az új állam létrejötte nem sérti a kelet-ukrajnai rendezést szolgáló minszki egyezményeket. Jevhen Marcsuk, aki Kijevet képviseli a minszki tárgyalásokon, viszont azt mondta a 112 ukrán tévének, hogy a bejelentés teljesen megakaszthatja a tárgyalásokat.

Az ukránok persze nem fogadják el

Petro Porosenko ukrán államfő a Twitter közösségi portálon közzétett szűkszavú megjegyzésében reagált a donyecki bejelentésre, bár egy másik Novorosszija (Új-Oroszország) nevű történelmi régióra utal benne. "A Novorosszija-projekt el van temetve. Ukrajna megújítja szuverenitását a Donyec-medence és a Krím felett" - írta.

A TASZSZ hírügynökség szerint az "alkotmányos aktus" előtt Zaharcsenko felolvasta a Kis-Oroszország létrejöttének szükségességéről szóló politikai nyilatkozatot, és mindkét dokumentumot egyhangúlag fogadták el a donyecki összejövetelen Donyeck és Luhanszk, illetve 19 ukrajnai megye képviselői.

Ukrajna 24 megyéből áll, illetve hozzá tartozik még elvileg az Oroszország által elcsatolt Krími Autonóm Köztársaság is, és önálló közigazgatási egységként Kijev és Szevasztopol városa.

A TASZSZ szerint a donyecki rendezvényen mások mellett jelen voltak Kijev és Kijev megye, illetve több nyugat-ukrajnai megye képviselői is, de Kárpátalja nem szerepel a felsorolásban.

A Luhanszki Népköztársaság kormányának szóvivője, Volodimir Dehtjarenko cáfolta, hogy a donyecki összejövetelen részt vettek volna Luhanszk hivatalos képviselői, mi több - mondta - Luhanszkban nem is tudtak róla, hogy lesz ilyen rendezvény, és a donyeckiek előzőleg nem is egyeztettek velük.