BUX
39279

Százezrek tüntetnek Trump ellen Washingtonban

Több százezer Trump-ellenes tüntető részvételével szombat délben nagygyűléssel kezdetét vette a Nők menete elnevezésű washingtoni demonstráció. A szervezők és a résztvevők a megmozdulással üzenik az új kormányzatnak és a világnak is, hogy a női jogok emberi jogok.

MTI, 2017. január 21. szombat, 21:16

A különböző nőjogi szervezetek és csoportok által szervezett megmozdulásra az Egyesült Államok több szövetségi államából érkeztek résztvevők az amerikai fővárosba. A tüntetők szombat délelőtt a Capitolium előtti hosszú téren, a Mallon gyülekeztek, sokan Hillary Clinton vesztes demokrata elnökjelöltet támogató táblákat tartottak a kezükben, mások Trump-ellenes jelszavakat skandáltak, de a legtöbben az abortusz jogának megtartása mellett síkraszálló táblákat emeltek a magasba.

Akadtak olyanok is, akik a klímaváltozás elleni küzdelem fontosságáról beszéltek amerikai televíziós tudósítóknak. A sokféle céllal érkező tüntetőket egyetlen dolog tartja össze: a Trump-ellenesség.

Hillary Clinton, akit egyes - a közösségi médiában keringő - információk szerint a szervezők nem hívtak meg a megmozdulásra, szombaton reggel Twitter-üzenetben biztosította támogatásáról a tüntetőket, s azt írta: "Köszönet, hogy kiálltok, felemelitek szavatokat, és meneteltek az értékrendünkért".

A tüntetés szervezőbizottsága szombaton nyilatkozatot adott ki, amelyben leszögezte: "A választási kampány retorikája sokunkat sértett és fenyegetett. A nők menete azt az egyértelmű üzenetet küldi új kormányzatunknak és a világnak is már az első napon, hogy a női jogok emberi jogok".

A szervezőbizottság öttagú tiszteletbeli elnökségében olyan ismert személyiségek foglalnak helyet, mint a hetvenes évekből ismert Angela Davis polgárjogi harcos, Harry Belafonte színész vagy Gloria Steinem, az amerikai feminista mozgalom képviselője.

A tüntetők menete helyi idő szerint déli egy órakor indult meg, miután beszédek hangzottak el. Beszédet mondott mások között Gloria Steinem, aki "mentálisan instabilnak" nevezte Donald Trump elnököt, továbbá Elizabeth Warren massachusettsi szenátor és Van Jones demokrata párti politikai aktivista, a CNN hírtelevízió kommentátora.

Michael Moore filmrendező beszéde közben látványosan széttépte a The Washington Post címoldalát, amiért a lap azt írta, hogy "Trump átvette a hatalmat", ami szerinte nem igaz. "A hatalom itt van nálunk, mi vagyunk Amerika többsége" - kiáltotta.

Ashley Judd színésznő egy ismeretlen verset idézve azt mondta, hogy "Hitlert érzem ezeken az utcákon". Megjelentek a Demokrata Párt kongresszusi politikusai közül is néhányan, így Debbie Wasserman Schultz képviselő, a Demokrata Országos Bizottság manipulációk miatt lemondani kényszerült volt vezetője is, aki arra buzdította az egybegyűlteket, hogy tanúsítsanak ellenállást az új kormányzattal szemben, amelyet a női jogokra nézve fenyegetőnek minősített.

Washington mellett több amerikai nagyvárosban - Bostonban, Chicagóban, Seattle-ben, Denverben vagy Los Angelesben is - megrendezik a Nők Menetét".