Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

"Gyakorlatilag egy tárgyalássorozat zajlik. Mivel ez egy nagyon komoly ügy, nagyon alaposan végig kell beszélni annak minden részletét" - fogalmazott Szijjártó Péter.

Kifejtette: "Nekünk három elvi alapvetésünk van ebben az ügyben. Az első az, hogy az Európai Uniónak az az érdeke, hogy Nagy-Britannia uniós tag maradjon. Nagy-Britannia nélkül az unió sokkal gyengébb lenne, mint Nagy-Britanniával. A második az, hogy közös visegrádi álláspontra törekszünk, a harmadik pedig, hogy nekünk, a magyar kormánynak a Nagy-Britanniában tisztességesen dolgozó magyar emberek érdekeit kell védenünk" - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.

Elmondta: ennek megfelelően vannak pontok, amelyekben abszolút egyetértés van, így például a nemzeti parlament szerepének erősítésében, a versenyképesség növelésének szükségességében, illetve abban, hogy erős Európai Unió csak erős nemzetállamok illetve erős tagállamok bázisán képzelhető el.

"Ugyanakkor a szociális rendszerhez való hozzáférés kérdését egyelőre vizsgáljuk. Azt tiszteletben tartjuk, hogy minden tagállamnak joga van arra, hogy megszüntesse a szociális rendszerével való visszaélések lehetőségét, ugyanakkor egy diszkriminatív szabályozás létrehozásában semmiképpen nem lennénk partnerek, azt semmiképpen nem támogatnánk" - hangsúlyozta Szijjártó Péter.

Most azt kell majd megnézni, hogy a Donald Tusk által javasolt lehetőségek vajon a személyek szabad áramlásának elvével és a diszkriminációmentesség elvével valamilyen módon összeegyeztethetők-e - tette hozzá.

Mint elmondta, alapvetően ez, és természetesen a Visegrádi Együttműködés lesz a téma hétfőn, amikor a lengyel miniszterelnök Budapestre érkezik.

"Az új lengyel kormány is a Visegrádi Együttműködés fontossága mellett foglalt állást. Jól látszik, hogy az elmúlt években számos ügyben tudtunk sikert elérni négyen úgy, hogy azt egyenként biztos nem tudtuk volna elérni. Lengyelország a legnagyobb és legerősebb tagja a Visegrádi Együttműködésnek, ezért különösen fontos, hogy ők is elkötelezettek legyenek a Visegrádi Együttműködés mellett.  Úgy látom, hogy ez így is van" - mondta az InfoRádiónak a külgazdasági és külügyminiszter.