Szijjártó újabb erős kijelentést tett

Magyarországnak reálisan kitűzhető célja, hogy Közép-Európában Kína legfőbb exportpartnere legyen, és a Közép-Európába irányuló kínai befektetések vonatkozásában is vezető helyen szerepeljen - mondta el Szijjártó Pétert külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Budapesten.
Szabó Dániel, 2017. november 26. vasárnap, 15:31

Vasárnap érkezett Budapestre a kínai kormányfő, Li Ko-csiang, hogy a közép-kelet-európai befektetésekről tárgyaljon Magyarországon, látogatásán pedig Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel is találkozni fog. A kormány az elmúlt években több lépést is tett, hogy szorosabbra fonja a két ország gazdasági kapcsolatait, mindez idáig kisebb részsikerekkel.

Magyarország ennek ellenére komolyan számol a kínai tőke megjelenésével, és a kétoldalú kereskedelem javulásával, ahogy ezt a magyar külügyminiszter szavai is mutatják. Az MTI szerint Szijjártó Péter Ko-csiang megérkezése előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy Magyarország az export tekintetében mindeddig sikeres tudott lenni, az első nyolc havi adatok szerint 26 százalékkal tudta növelni a kivitelt Kínába a tavalyi 25 százalékos növekedést követően. A kínai beruházások értéke ma Magyarországon már meghaladja a 4,1 milliárd dollárt.

A miniszter elmondta, hogy 23 kétoldalú megállapodást írnak alá a kínai fél és a közép-európai országok között hétfőn, a Kína és 16 közép- és kelet-európai ország együttműködési keretének (16+1) soron következő csúcstalálkozóján. (Ez vasárnaptól keddig tart, ami miatt Budapesten több fontos közlekedési útvonalról kitiltják az autókat.)

Az egyeztetések és tárgyalások mellett hétfőn írják ki a Budapestet a szerb fővárossal, Belgráddal összekötő vasútvonal magyarországi szakaszán felújítására vonatkozó közbeszerzési eljárást. Utóbbi az Orbán-kormány egyik, ha nem a legnagyobb kiadással járó terve: a korábban becsült 470 és 550 milliárd forint után a legfrissebb májusi közlés szerint már 750 milliárdba kerül kínai kormányzat által kilobbizott 160 kilométeres vasúti szakasz felújítása. Eddig még egyetlen kapavágás sem történt meg.

Repkednek a milliárdos vágyak

A magyar külügyminiszter beszámolt arról, hogy indul a Kína által létrehozott közép-európai befektetési alap "második felvonása". Ebben ezúttal is a magyar Eximbank vesz részt 70 millió dolláros hozzájárulással, amelyért cserébe legalább 140 millió dollár beruházásnak kell megtörténnie Magyarországon. Az alap egymilliárd dolláros összeget kezel majd. Míg a kínai Eximbank egy 500 millió dolláros hitelkeretet biztosít a magyar Eximbanknak a hitelezési tevékenysége fejlesztése érdekében.

Szintén a kínai Eximbank egy 217 millió eurós hitelkeretet hoz létre a - kínai tulajdonban lévő - BorsodChem számára további fejlesztésekhez. Emellett a kínai fejlesztési bank egy 20 millió eurós hitelkeretet biztosít a Komáromban elektromos buszokat gyártó BYD-nek a vállalat további fejlesztéséhez. Emellett arról is megállapodhatnak, a magyar méz és kukorica exportja is meginduljon Kínába.

Gazdasági szempontból kevésbé érdekes, hogy a Magyar Nemzeti Bank alapítványai által fizetett Neumann János Egyetem és Kína egyik legtekintélyesebb felsőoktatási intézménye, a Fudan Egyetem közös MBA programot indít majd két év múlva. Az erről szóló dokumentumokat most írják majd alá a felek.

Tátott szájjal várjuk a pekingi kacsát

Az új selyemút fantázia nevű, Sanghajtól jelenleg Belgrádig érő vasútvonal az oka annak, hogy Kelet-Európában (és a Balkánon) jelenleg Kína legfontosabb gazdasági partnere Szerbia. A The Diplomat külpolitikai magazin elemzése alapján Magyarország egyelőre nem áll annyira erős kapcsolatban az ázsiai országgal, mint szeretné. A legtöbb befektetés nem Kínából, hanem az Egyesült Államokból és az Európai Unióból. Sőt, hazánk az egyetlen állam a térségben, amely tőkekivonást szenvedett az elmúlt két évben (mintegy 5 milliárd dollárnyit, amely jóval magasabb a Szlovákia által megtapasztalt alig 300 millió dollárnál).

Orbán Viktor a kínai miniszterelnökön kívül még hat miniszterelnökkel tárgyal majd a következő két nap során. A magyar kormányfővel együtt 16 miniszterelnök tartózkodik majd egyidejűleg Budapesten.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

zana, 2017.11.26 23:36

Szijjártó, az ártó szelleme az országnak. Magyarország a legnagyobb... Menj a ......ba Péter a hülyeségeiddel!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

RealMan, 2017.11.26 18:13

Borzalmasan silány ez a magyar korrupt politika.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

tarosPifta, 2017.11.26 17:41

@babmami "Kina már régen uralja az eus piacot a sok szemét áruval,":
A helyzet az, hogy az Eu-s cégek, márkanevek tették ezt lehetővé. Például az ADIDAS is ott gyártatta a cuccait, már régen is.
Oszt akik arcoskodásból megvették jó drágán, nem tudták, hogy az is kínai.
Közben nagyképűen hangoztatta, hogy ő nem vesz xar kínait. :DD
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

babmami, 2017.11.26 16:41

Kina már régen uralja az eus piacot a sok szemét áruval, jó, van benne néha minőség is, Petike nem tudja? A kínai termékkel van tele minden bolt, pince, padlás és náluk olcsóbb munkaerő sincs sehol, szinté éhbérért dolgoznak ott. Viszont a kínai kereskedő tanulja a nyelvünket és alázkodni is tud
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html