Belgium tíz tartományából négyben tartanak munkabeszüntetést a közszolgáltatást végző szektorok - a tömegközlekedéstől kezdve az oktatáson és a közigazgatási intézményeken keresztül az üzletekig - a kereszténydemokrata CSC, a szocialista FGTB és a liberális CGSL szakszervezetek felhívására. A tiltakozók a közszolgáltatásokon való spórolásra, a nyugdíjkorhatár jelenleg 65 évről 67 évre történő emelésére és az inflációkövető béremelések jövő évi befagyasztására vonatkozó kormányzati tervek ellen emelték fel hangjukat.

A szakszervezetek által november 6-án meghirdetett úgynevezett forgó sztrájk keretében az ezúttal érintett négy tartományban - Antwerpen, Limbourg, Luxembourg és Hainaut- súlyos fennakadások voltak a tömegközlekedésben, szinte egyáltalán nem jártak a vonatok és buszok, aminek hatása az egész országban érezhető volt.

A Párizsból érkező nagysebességű vonatok, a Thalys-expresszek egy részét útnak sem indították, a többiek félórás késéssel érkeztek Brüsszelbe. A belga fővárostól mintegy 50 kilométerre délre fekvő Charleroi repülőtere szinte megközelíthetetlen volt, mivel a tiltakozók lezárták az oda vezető utat. Antwerpen kikötőjét lezárták a dokkmunkások, a révkalauzok sztrájkja miatt mintegy 30 teherhajó nem tudott kifutni a tengerre.

A tüntetők megakadályozták a bejutást az ipari parkokba, a Ford autógyár genki üzemében leállt a termelés. Az üzletek túlnyomó része zárva maradt.

Az október 11-én hivatalba lépett Charles Michel jobbközép kormánya a következő öt évben 11 milliárd eurót akar megspórolni gazdasági és szociális reformjainak köszönhetően. A kormány fő célkitűzése, hogy kiegyensúlyozza az ország költségvetését, és - egyebek mellett az adójogszabályok lazításával - növelje a vállalkozások versenyképességét.

A szakszervezetek azzal vádolják a kabinetet, hogy tervezett takarékossági intézkedése aránytalanul súlyosan érintik a munkavállalókat, a közszolgáltatásokon való spórolást pedig a társadalom egésze meg fogja sínyleni. Minden hétfőre regionális munkabeszüntetéseket ígértek, december 15-ére pedig általános sztrájkot hirdettek a megszorítások ellen.