BUX
38018

Szökőár: sok az áldozat, de a biztosítók alig fizetnek

A komoly károk ellenére feltehetően szerény költségei lesznek a biztosítótársaságok számára a dél-kelet ázsiai földrengésnek. Eközben folyamatosan nő az áldozatok száma, és már magyar eltűntekről is lehet tudni.

Kolozsi Pál, Csernátony Csaba, 2004. december 29. szerda, 09:57

Feltehetően szerény költségei lesznek a biztosítótársaságok számára a dél-kelet ázsiai földrengésnek, illetve szökőárnak, ugyanis a nyolc érintett országban kevesen voltak biztosítva - idézi az amerikai Insurance Information Institute jelentését az AFP. A brit Lloyd's is hasonlóan vélekedik. A világ egyik legismertebb bizosítótársaságának számító Lloyd's úgy nyilatkozott, hogy a természeti katasztrófával kapcsolatban a felelőssége a nyaralóhelyekre, a személyes balesetekre és tengeri kockázatokra terjed ki.
Az Insurance Information Institute szakértői szerint bár az anyagi kár több tízmilliárd dollár lesz, de a biztosítótársaságok kiadásai feltehetően nem lesznek jelentősek, mivel csak kevés épület és eszköz volt biztosítva. A Lloyd's szerint hetekre lesz szükség a károk és a felelősségek felméréséhez. Egyes becslések szerint az áldozatok 90 százaléka a szegények közül került ki, akiknek nem volt semmilyen biztosítása.

Internetes hírforrások szerint a már 60 ezer körül van a délkelet-ázsiai katasztrófa halálos áldozatainak száma, ám a valós adat ennél magasabb lehet. A hivatalos adatok szerint 18 706-an, Indonáziában 27 174-en, Thaiföldön 1516-an haltak meg, de szökőár sújtotta többi országban is is sok a halottak száma. Az indonéziai alelnök becslése szerint azonban a végleges adatok szerint 30-40 ezer között lesz majd a halottak száma.
A Maldív-szigeteken a péntekre kiírt parlamenti választásokat elhalasztották a katasztrófa miatt. Az ottani kormány egyúttal közölte: a katasztrófa okozta kár értéke meghaladja a Maldív-szigetek éves GDP-jét.
Várkonyi László, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára tegnap esti sajtótájékoztatóján közölte: a rendelkezésre álló információk alapján a katasztrófa sújtotta területeken 400 magyar állampolgár tartózkodott a szökőár idején. Thaiföldön mintegy 200-an, a Maldív-szigeteken 150-200-an, Srí Lankán pedig mintegy 20-an voltak. Az államtitkár hozzátette: a hozzátartozóktól érkezett megkeresések nyomán néhány személyt keresnek, akik hol- és hogylétéről a tárcának nincs tudomása, őket eltűntként tartják számon. Elmondta továbbá, hogy a tárca nyolc magyar sérültről tud. Hatot közülük már kiengedtek a kórházból, másik két ember még kórházi ápolásra szorul. A szaktárca konzuli szolgálata éjjel-nappal tájékozódik és tájékoztat, emellett megkezdte működését a Humanitárius Segélykoordinációs Szakértői Csoport is, amely a kormányzati és a civil segítségnyújtást hangolja össze.
Az Index esti híradása szerint az érintett országban üdülő magyarok többsége nem kíván hazatérni. Többségük ugyanis olyan helyen tartózkodik, ahová nem jutott el a szökőár. Sérülésekről az utazási irodák nem tudnak, csupán poggyászkárokat jelentettek az ügyfelek.
A Külügyminisztérium sajtótájékoztatóján az is elhangzott, hogy a magyar kormány eddig 70 millió forint értékű segítséget nyújtott. Vizi László, a Külügyminisztérium főosztályvezetője közölte: ebből 10 millió forintba kerül a katasztrófavédelem és a belügyi tárca által szervezett mentőcsoport.
Takács László főosztályvezető-helyettes ezt követően kiemelte: a katasztrófa nyomán kialakuló járványveszély miatt jelenleg nem javasolja az utazást a thaiföldi Phuket szigetére és a környező szigetekre, Srí Lankára, illetve a Maldív-szigetekre. A felhívásnak nincs jogi kötelező ereje az utazási irodákra, sem az állampolgárokra nézve, így a térségbe szervezett utakat nem lehet leállítani.