Támadásba lendül az IMF és a Világbank

Jelentős összeggel siet az Ebola-járvány sújtotta országok segítségére a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank. A következő hónapokban további támogatásokat is nyújthatnak.
Napi.hu, 2014. szeptember 20. szombat, 09:08

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank együtt több mint 300 millió dollár rendkívüli segélyt nyújt annak a három nyugat-afrikai országnak, amelyeket a leginkább sújtja a februárban kirobbant Ebola-járvány - jelentette a Financial Times.

Az egészségügyi vészhelyzet súlyos emberi, szociális és gazdasági válsághoz vezetett, amelyre határozott választ kell adnia a nemzetközi közösségnek - derült ki Christine Lagarde, az IMF igazgatója szavaiból.

A járvány dollármilliárdokat faraghat le a nyugat-afrikai régió jövedelméből, így ennek megfelelő választ kell adnunk a problémára, mégpedig minél előbb - fogalmazott Jim Yong Kim, a Világbank elnöke. Az IMF az első körben 127 millió dollárt utal át Guineának, Libériának és Sierra Leonénak, amelyet jelentős hozzájárulásnak tart a következő hat-kilenc hónapban várható 300 millió dolláros költség fedezéséhez. A szervezet további támogatásról dönt októberben. A Világbank 200 millió dolláros segélyt ajánlott fel - Kim elmondása szerint a tagállamok teljes egyetértésével.

Lassulás

Az Ebola-járványban eddig 2500 ember veszítette életét. A fertőzést 5000-en kapták el, ám az Egészségügyi Világszervezet (WHO) arra figyelmeztetett, hogy a fertőzés gyorsuló terjedése miatt a halottak száma minden három hétben megduplázódhat. Az említett három országon kívül Nigériában és Szenegálban jegyeztek fel néhány megbetegedést.

Az IMF szerint Guineában, Libériában és Sierra Leonéban a mezőgazdaság, a bányászat, a szolgáltató szektor szenvedheti el a legnagyobb károkat a kieső munkanapok miatt. Ezek az ágazatok kritikusan fontosak a gazdaság és a foglalkoztatás szempontjából. A Valutaalap előrejelzése szerint Guinea GDP-je a korábban várt 3,5 százalék helyett csak 2,4 százalékkal bővülhet idén, Libériáé 5,9 százalék helyett 2,5 százalékkal, Sierre Leonéé 11,3 százalék helyett nyolc százalékkal nőhet.

Riadót fúj az ENSZ
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa a nemzetközi békét és biztonságot fenyegető veszélynek minősítette az Ebola-járványt és felszólította a világ államait, hogy adjanak több segítséget a leküzdéséhez. Létrehoznak egy rendkívüli ENSZ-missziót, amely a WHO-val együtt koordinálja a fertőzés elleni harcot. Az világszervezet szerint nem szabad elszigetelni a három legsúlyosabban érintett országot például azzal, hogy felfüggesztik velük a légi közlekedési kapcsolatokat.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

illiber, 2014.09.20 12:48

@xatoklesz: Ennyire töketlen társaságot! IMF, ENSZ, Világbank!


.. a Fényességes Nyugat sok 100 éve mindenben későn lép ,gondolom önzés ,egóizmus ...,ferlsőbbrendőségi érzés ...haszonelvűség ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

xatoklesz, 2014.09.20 10:22

Ennyire töketlen társaságot! IMF, ENSZ, Világbank!
Akkor lépnek amikor százszor nagyobb a baj, talán egy millió vagy sokkal több ember megfertőződött!
Hatalmas erőfeszítésekbe és rengeteg pénzbe kerül a megfékezése!
Ha időbe lépnek, talán milliók kerülik el a fertőzést, a halált!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

illiber, 2014.09.20 10:10

..na végre ..,ne a a sikeres unortodox ellen harcoljanak ,az ebola veszélyesebb ...
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html