Franciaországért aggódik a piac; a félelmek szerint az USA után az európai egység élharcosa lehet a következő elsőrendű adósbesorolással rendelkező ország, amelyet lefokozhatnak a hitelminősítők.

Az euró dollárral szembeni gyengülésébe jócskán belejátszhatott a francia minősítéssel kapcsolatos aggály, és a francia banki részvények árfolyama is megsínylette a befektetői szorongást. A szerdai zárás előtt nem sokkal a főbb nyugat-európai részvénypiacok között a legnagyobb, 4 százalék fölötti esést a párizsi index mutatta a pénzintézeti papírok vezetésével.

A félelmek nemigen csillapultak a jelek szerint azután sem, hogy a Moody's megerősítette Franciaország AAA minősítését stabil kilátással. Ugyanígy járt el a Fitch is, és tulajdonképpen ilyen értelemben nyilatkoztak a Standard & Poor's részéről is, megjegyezve, hogy a francia költségvetési politika jól van megtervezve. A jelenlegi AAA francia hitelbesorolás stabil kilátása garantált - fogalmazott Moritz Kraemer, a Standard & Poor's európai szuverén besorolási részlegének vezetője a Bloomberg Televíziónak szerdán. A stabil kilátás pedig elvileg azt jelenti, a közeljövőben az adott országnak nem kell adósbesorolása romlásával számolnia. A Standard & Poor's pénteken egy fokozattal AA+ szintre vágta vissza az Egyesült Államok besorolását.

Jobban tetszik az S&P-nek Párizs, mint Washington

Megmarad Franciaország legjobb, azaz "AAA" hitelminősítése, amelynek kilátása is stabil marad - idézte a Standard & Poor's hitelminősítő szakértőjét a Reuters.
Az S&P hangsúlyozza, hogy a francia gazdaságpolitika sokkal komolyabban elkötelezett a költségvetési szigor mellett, mint a múlt hétvégén leminősített Egyesült Államok.

A francia kormány további deficitcsökkentő intézkedések bevezetésének lehetőségét fogja megvizsgálni még augusztusban - közölte Francois Barion pénzügyminiszter a pénzpiaci zavarok miatt összehívott tanácskozást követően. Nicolas Sarkozy elnök a pénzügyminisztert, valamint Valerie Pecresse költségvetési minisztert kérte föl a hiánycsökkentő intézkedések kidolgozására, amelyek augusztus 24-én kerülhetnek a kormány elé, majd a 2012-es költségvetésbe.

Franciaország teljesíteni fogja hiánycsökkentési céljait, "bárhogyan is alakul a gazdasági helyzet" - idézte Sarkozy közléményét a Reuters. A terv szerint a tavalyi évben még 7,1 százalékos költségvetési hiányt 2013-ra 3 százalékosra kell csökkenteni. Ugyanakkor az elnök arra is sürgette a politikai pártokat, hogy egyezzenek meg egy adósságplafon alkotmányba foglalásáról is.