A pénzügyi stabilitásért és pénzügyi szolgáltatásokért felelős biztos szombati közleményében tudatta, hogy rendkívül csalódott a referendum végeredménye miatt, de azt nem lehet meg nem történtté tenni. Azt akartam, hogy másképp végződjön a népszavazás, de a brit nép máshogyan döntött, így működik a demokrácia - fogalmazott Hill, aki a brit Konzervatív Párt képviselőjeként korábban tagja volt a londoni parlament felső kamarájának, a Lordok Házának.

Nem gondolom, hogy helyénvaló lenne, ha továbbra is brit uniós biztosként folytatnám, mintha mi sem történt volna. Ezért értesítettem Jean-Claude Junckert, az Európai Bizottság elnökét a lemondásomról - közölte Hill, hozzátéve, hogy fontosnak tartja hivatala rendezett átadását, amelyre reményei szerint a következő hetekben sor kerülhet.

Jean-Claude Juncker sajnálatát fejezte ki a brit biztos döntése miatt, amelyet mindazonáltal elfogadott, és közölte, hogy Jonathan Hill portfólióját Valdis Dombrovskis, a bizottság euróért és szociális párbeszédért felelős alelnöke veszi át.

A kiválási folyamat lezárultáig Nagy-Britannia továbbra is az Európai Unió teljes jogú tagjának számít, annak minden jogával és kötelezettségével. Londonnak ezért egészen a tényleges kilépésig jogában áll új tagot jelölnie a huszonnyolc tagú bizottságba, a portfóliók elosztása azonban a bizottsági elnök hatásköre, és a biztosok személyét az Európai Parlamentnek is jóvá kell hagynia.

Nagy-Britanniában csütörtökön tartottak népszavazást arról, hogy a szigetország továbbra is az Európai Unió tagja maradjon-e. A hivatalos adatok szerint a brit választók 52 százaléka szavazott a kilépésre, 48 százaléka pedig a bennmaradásra.rexit - Bejelentette távozási szándékát az Európai Bizottság brit tagja