Business Talks '24

Üzleti konferencia

Ne maradjon le az év
üzleti konferenciájáról!

Szerezze be
jegyét most.

Amber Rudd belügyminiszter péntek délután a brit kormány válsághelyzeti tanácskozó testületének (COBRA) értekezletén elnökölt. Az ülés utáni nyilatkozatában kijelentette: a brit belső elhárítás (MI5) kötelékében működő egyesített terrorizmus-elemző központ (Joint Terrorism Analysis Centre, JTAC) jelenlegi helyzetértékelése alapján a kritikus szinten marad a terrorellenes készültség - írja az MTI londoni tudósítója. Nagy-Britanniában a JTAC hatásköre a mindenkori készültségi fokozat kijelölése.

Rudd szerint a legmagasabb készültségi szint várhatóan addig marad érvényben, amíg folytatódik a merénylet hátterének feltárására indított nyomozati munka "aktív, intenzív" szakasza.

A brit belügyminiszter kérte ugyanakkor a lakosságot, hogy a sport- és kulturális rendezvényekben gazdag háromnapos hétvégén nyugodtan vegyen részt a közösségi programokon.

Nagy-Britanniában hagyományos módon az utolsó májusi hétvége utáni hétfő is munkaszüneti nap.

Rudd szerint a hétvége számos nyilvános rendezvényét "normális körülmények között megtartják". A rendezvények látogatói "észlelhetnek bizonyos fokozott katonai jelenlétet", de remélhetőleg ettől még nagyobb biztonságban érzik majd magukat - tette hozzá.

A londoni Wembley stadionban szombaton tartják az angol labdarúgó kupadöntőt, amelyen a Chelsea és az Arsenal mérkőzik az FA Kupáért. A Scotland Yard tájékoztatása szerint azonban a hadsereg egységei a stadion környékén nem lesznek jelen, a biztosítást a rendőrség látja el.

A kritikus riasztási szint lehetővé teszi, hogy a kiemelt védettségű helyszíneken járőröző rendőri egységeket katonai alakulatokkal egészítsék ki.

Theresa May brit miniszterelnök tájékoztatása szerint jelenleg hozzávetőleg ezer katona segíti a rendőri járőrözést.
Mark Rowley, a Scotland Yard terrorelhárítási ügyosztályának parancsnoka péntek délutáni tájékoztatóján kijelentette: "óriási előrelépést" sikerült elérni a hétfői merénylet elkövetője mögötti terrorhálózat felszámolásában, és e hálózat jelentős része már rendőrkézen van, de további őrizetbe vételek várhatók.

Rowley is arra kérte a lakosságot, hogy nyugodtan, eredeti terveinek megfelelően vegyen részt a hétvége rendezvényein.
Hangsúlyozta: a Scotland Yard terrorellenes ügyosztálya és a helyi rendőri erők országszerte 1300-nál több rendezvény biztosítási terveit vizsgálták át, és a lakosság "száz százalékig biztos lehet abban", hogy az elhárító szolgálatok minden lehetséges módon őrködnek biztonsága felett.

Pénteken nyolc ember volt őrizetben a Manchester Arenában hétfő éjjel elkövetett, 22 emberéletet kioltó merénylettel összefüggésben. Mark Rowley nagy jelentőségűnek nevezte az őrizetbe vételeket, és közölte, hogy a házkutatások során talált bizonyítékok és tárgyak is komoly mértékben hozzájárulnak a terrorhálózat felszámolásához.

Az őrizetbe vettek közül a legfiatalabb 18, a legidősebb 38 éves; mindegyikük férfi. Köztük van az öngyilkos merénylő, Salman Abedi egyik bátyja is.

A rendőrség két további őrizetest, egy 16 éves fiút és egy 34 éves nőt vádemelés nélkül szabadon engedett.
Rex Tillerson amerikai külügyminiszter pénteken rövid, soron kívüli látogatást tett Londonban, hogy kifejezze az Egyesült Államok szolidaritását Nagy-Britanniával.

Tillerson, akit Boris Johnson brit külügyminiszter fogadott, közös sajtótájékoztatójukon sajnálkozását fejezte ki amiatt, hogy a manchesteri merénylet nyomozása során összegyűjtött, az amerikai hírszerzési szolgálatokkal megosztott bizalmas információk egy része kiszivárgott az amerikai sajtóhoz.

Emiatt a manchesteri rendőrség egy időre le is állította az információmegosztást az amerikai szolgálatokkal, Theresa May brit miniszterelnök pedig a brüsszeli NATO-csúcson közvetlenül is felvetette Donald Trump amerikai elnöknek a két ország bűnüldöző hatóságai által egymás között megosztott hírszerzési adatok rendszeres amerikai kiszivárogtatásainak ügyét.

Tillerson pénteki londoni sajtóértekezletén kijelentette: az amerikai kormány teljes mértékben vállalja a felelősséget a kiszivárogtatásokért, és sajnálja a történteket. Hozzátette: Trump elnök azonnali vizsgálatot rendelt el, és ragaszkodik a kiszivárogtatások felelősei elleni büntetőjogi eljárás megindításához - írta az MTI.