A magyar deviza átlépte a 300 forint/eurós árfolyamot tegnap, miután a befektetőket meglepte, hogy Matolcsy György, Orbán Viktor miniszterelnök új embere a Magyar Nemzeti Bank élén expressz sebességgel hozzálátott "nem tradicionális" monetáris politikájának megvalósításához. A figyelmeztető jelekhez hozzájárult a parlament tegnapi szavazása az alaptörvény negyedik módosításáról., amely szembe mehet az európai uniós joggal - írta a Financial Times. A forintot csak Varga Mihály gazdasági miniszter nyilatkozta hozta vissza a 303 forint/euró feletti szintről. Varga sietett megnyugtatni a piacot, hogy a gyengülés ideiglenes, nem a kormány szándékait tükrözi.

Peter Attard Montalto, a Nomura Securities londoni elemzője, aki magyar ügyekben a múlt hét végén, Matolcsyi kinevezésekor is körbenyilatkozta a sajtót, tegnap azt mondta, hogy a befektetők az új jegybankelnök gyors intézkedéseire reagálnak. Elsősorban arra, hogy semmi perc alatt elvonta a monetáris politika stratégiai irányításának felelősségét a két korábbi, konzervatív technokratának tartott alelnöktől, Karvalits Ferenctől és Király Júliától. Matolcsy saját emberét, Balog Ádámot nevezte ki alelnöknek.

Sokkal gyorsabb a vártnál

Mindez sokkal gyorsabban történik, mint vártuk - ismeri el Montalto. Tudták, hogy Karvalitsot és Királyt félre fogják állítani, de nem számítottak ilyen nyilvánvaló és roham tempójú cselekvésre. Az elemző szerint a befektetők azt árazzák be, hogy Matolcsy egyértelműen gyengébb forintot akar, mert ettől reméli a növekedés gyorsítását, és új ötletekkel áll erő arra vonatkozóan, hogyan ellensúlyozza ennek mellékhatását, nevezetesen a devizahitelek törlesztésének megdrágulását. Utóbbi érinti a háztartásokat, a vállalatokat a bankokat és a kormányt magát is.

Egyelőre nem árulták el, hogyan akarják csinálni ezt, de talán likviditást pumpálnak a központi bankból az állami tulajdonú bankrendszerbe, hogy az adósok átválthassák devizahitelüket olcsó forintban nyújtott adósságra. Az intézkedéssorozat különféle leírásokkal párosulna. Mindennek előkészítése azonban a háttérben zajlik. Ez lesz a kormányzati politika fő területe a következő választások előtt, ám egyelőre a kormány nem óhajt beszélni szándékairól - találgatja Montalto.

Megkaphatja a leértékelést

Ha egy ilyen politika valóban láthatóvá válik, akkor Matolcsy nagyon gyorsan megkaphatja a forintgyengülést, ha akarja ezt, ha nem. Nem valószínű ugyanis, hogy a befektetőknek túl sok bizalma lesz a magyar valutában, ha kormány felhatalmazásával politikai megfontolás alapján fognak hiteleket nyújtani, olyan kamatokkal, amelyek nem fejezik ki a kölcsönök kockázatát.

Montalto szerint a hétfői parlamenti szavazás az alaptörvény módosításáról, amelynek keresztülvitelekor figyelmen kívül hagyták az EU, ezen belül külön a német figyelmeztetéseket és az USA aggodalmait is, újabb példája Orbán "pörölykalapács-megközelítésének". Ennek lényege, hogy keresztül erőltetnek bizonyos intézkedéseket, később az uniós és más kifogások hatására néhány elemüket visszaveszik, majd az első adandó alkalommal újra előveszik őket.

Az emberek lassan megszokják Orbán és Matolcsy "posztmodern" politikai megközelítéseit - véli az elemző. Különösen annak tükrében kénytelenek ezzel számolni, hogy az MNB immáron a nem független központi bankok közé tartozik.