Sajtótájékoztatóján a szóvivő elmondta: tudjuk, hogy az alkotmánybíróság működéséről szóló, múlt hét pénteken megszavazott jogszabály számos fontos aggályos kérdésre nem adott megfelelő választ - a törvény kapcsán ugyanakkor néhány újabb kétely is felmerült.

Szkínász újságírói kérdésre válaszolva elmondta, hogy a brüsszeli bizottság hamarosan meg fogja vizsgálni a kérdést a Lengyelországgal szemben életbe léptetett jogállamisági mechanizmus keretében. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a brüsszeli testület továbbra is szorosan figyelemmel fogja követni a lengyelországi fejleményeket.

A lengyel parlament által előző héten elfogadott, de még az államfő aláírására váró törvény az előterjesztői szerint lezárja a taláros testület körüli válságot, ellenzéki politikusok azonban úgy vélik, hogy az sérti a hatalom megosztásának elvét és megbénítja az alkotmánybíróság munkáját.

Az alkotmánybíróság helyzete miatt az Európai Bizottság februárban jogállamisági mechanizmust léptetett életbe Lengyelországgal szemben, és az eljárás első szakaszának keretében június 1-jén bíráló véleményt fogadott el a lengyel jogállamiságról. A bizalmas tartalmú véleményre a lengyel külügyminisztérium június 27-én válaszolt, sajtóértesülések szerint a válasz többek között a törvényhozói munkálatokról tájékoztatta az uniós szervet.