BUX
39279

Trump becsapta az ajtót, Kanada kinyitotta

Kanada befogadja azokat, akiket Trump kitiltott Amerikából.

MTI, Napi.hu, 2017. január 29. vasárnap, 09:26

Donald Trump káoszt okozott a nemzetközi légi közlekedésben pénteki rendeletével, amellyel több muzulmán ország állampolgárait tiltotta ki az Egyesült Államokból. (Az Index részletes összefoglalója itt olvasható.)

Justin Trudeau kanadai miniszterelnök a Trump-rendelet miatt kialakult helyzetre reagálva közölte: Kanada befogadja azokat, akiket háború és a terror elől menekülnek.

Theresa May, a brit miniszterelnöknek sem tetszik Trump lépése. Közölte, nem ért egyet azzal, hogy az amerikai elnök megtiltotta több muzulmán ország állampolgárainak beutazását az Egyesült Államokba. Nagy-Britannia egyben jelezte, nem kíván hasonló intézkedést bevezetni.

Az ideiglenes amerikai beutazási tilalom hét muszlim országra érvényes: Szíriára, Iránra, Irakra, Szudánra, Líbiára, Szomáliára és Jemenre. Az amerikai nemzetbiztonsági hivatal szombati közlése szerint azokra is vonatkozik a tiltás, akiknek zöldkártyájuk, vagyis állandó amerikai tartózkodásra jogosító engedélyük van. Az Egyesült Államok emellett felfüggesztette a szíriai menekültek befogadását is.

Az Index.hu szerint emiatt botrányos jelenetek játszódtak le a világ repülőterein. A Google több mint száz munkatársát érintheti a rendelkezés, de az IT szektor mellett a tudományos kutatások és az űrkutatás terén is komoly fennakadásokat okozhat az új szabály. Két iraki az Atlanti óceán felett repült, amikor életbe lépett a rendelet, emiatt a New York-i repülőtéren vették őrizetbe őket. Nem utazhat az Oscar-díj átadásra egy iráni filmrendező sem. Válaszul Irán is kitiltja az amerikaiakat

A Downing Street nyilatkozatának közvetlen előzményeként Theresa Mayt az ellenzék és saját pártja részéről is komoly bírálatok érték, amiért nem volt hajlandó elhatárolódni Trump intézkedéseitől. May pénteken járt az amerikai elnöknél a Fehér Házban, majd onnan egyenesen Ankarába repült, ahol Recep Tayyip Erdogan török államfővel és Binali Yildirim miniszterelnökkel tárgyalt. Ankarai megbeszélései utáni sajtóértekezletén többször is kérdezték, hogy mi a véleménye Trump intézkedéséről, de May csak annyit mondott, hogy "az Egyesült Államok menekültpolitikája az Egyesült Államok felelősségi körébe tartozik, ugyanúgy, ahogy az Egyesült Királyság menekültpolitikájáért az Egyesült Királyság felelős".

A Downing Street szóvivője a brit kormányfő washingtoni utazása előtti tájékoztatóján kiemelte, hogy Nagy-Britannia "erőteljes és szoros" kapcsolatokat ápol az Egyesült Államokkal, és éppen ez teszi lehetővé, hogy ha London valamiben nem ért egyet az amerikai kormánnyal, annak világosan hangot is adjon.