A Boeing Co. tőzsdei befektetői egy nap alatt arra a következtetésre jutottak, hogy nem kell megijedniük a jövendő elnök twitterüzenetétől, amely szerint az új washingtoni adminisztráció vissza fogja vonni az elnöki különgépek (Air Force One) cseréjére vonatkozó megrendelését - derül ki a MarketWatch összefoglalójából.

Irgum-burgum!

A részvényár közel másfél százalékot esett azt követően, hogy a megválasztott elnök szokásához híven a twitteren közölte, hogy hivatalba lépése után a kormány visszalép az üzlettől, amelynek költsége - kétszeresen túllépve a megrendezésben szereplő keretet - a négymilliárd dollárt közelíti.

A New York-i toronyházának aulájában összegyűlt újságíróknak azt mondta, hogy az üzlet teljesen kikerült a megrendelő ellenőrzése alól, és a költségek megfékezhetetlenül nőnek. Szeretné, ha a Boeing sok pénzt csinálna, de nem ilyen áron - derült ki a szavaiból.

Take it easy!

A repülőgépgyártó válaszolt a jövendő elnöknek. E szerint 170 millió dollárral a tervezett költségkeret alatt vannak és boldogan várják, hogy továbbra is együttműködjenek az Air Force One építésén a mindenkori amerikai kormánnyal. Az amerikai adófizetők pénzéért a legjobb ár/érték arányú repülőgépet szándékozzák leszállítani.

A Fehér Ház szintén megkérdőjelezte Trump adatait. Josh Earnest sajtótitkár pikírten kijelentette, hogy bizonyos számok, amelyek Trump üzenetében szerepelnek nem igazán esnek egybe a védelmi minisztérium és a Boeing pénzügyi megállapodásában szereplő adatokkal. Ennek hatására a cég árfolyama emelkedő pályára állt és visszanyerte korábbi veszteségét.

Hiper-szuper-mega!

A repülőgépgyártó januárban nyerte el a megbízást két 747-8-as típusú gép kifejlesztésére, amelyek a következő évtized elejétől tíz évre vehetik át a kiöregedő Air Force One-ok helyét. Várakozások szerint az új gépek nem lépnek szolgálatba 2023 előtt.

A szerződés értéke titkos, becslések szerint 3,2 milliárd dollárról van szó. Ez tartalmazza a két repülőgép árát és kétmilliárd dollár kutatási és fejlesztési költséget is.

Az elnök különgépének a legújabb kommunikációs berendezésekkel, valamint rakétaelhárító védelmi rendszerrel is rendelkeznie kell. Ez indokolja, miért kerülnek az Air Force One feliratú gépek jóval többe a 747-8-as típus 225 millió dolláros listaáránál.

Bosszú?

Trump twittertámadását megelőzően a Boeing vezérigazgatója, Dennis Muilenburg olyan nyilatkozatot tett, amely a jövendő elnökkel szembeni bírálatként is értelmezhető volt - emlékeztet a MarketWatch. Óvatosságra intett a globalizációellenes hangvétellel, illetve azzal kapcsolatban, hogy az USA kivonuljon a nemzetközi kereskedelmet évtizedek óta formáló egyezményekből. A Boeing az USA egyik legnagyobb exportőr vállalata.