Az Egyesült Államokban a legnagyobb a világon az egy főre jutó széndioxid kibocsájtás. Amerika következő elnöke azonban klímaszkeptikus.Donald Trump nem hisz a klímaváltozásban. Az Egyesült Államok 45. elnökének megválasztott üzletember szerint a klímaváltozás koncepcióját Kína találta ki, hogy ártson az USA versenyképességének.

Tavaly decemberben az ENSZ 21. klímacsúcsán Párizsban a világ 195 országa egyezett meg abban, hogy 2 Celsius-fok alatt tartja az iparosodás előtti mértékhez képest a Föld légkörének felmelegedését. Az egyezmény múlt pénteken lépett hatályba. Mára 103 ország iktatta törvénykezésébe saját vállalásait az üvegházhatású gázok csökkentésére.

Mika János éghajlatkutató, az Esterházy Károly Egyetem tanára az InfoRádióban összegezte Kína és az Egyesült Államok vállalásait. Kína a maga 20 százalékával és az Egyesült Államok a maga 18 százalékával egészen más egy főre vetített kibocsátást jelent, hiszen hatszor annyian vannak Kínában és mégis csak alig valamivel többet bocsátanak ki, mint az USA. Az egy főre eső kibocsátásban tehát magasan az Egyesült Államok vezet.

Egyébiránt minden ország maga határozhatja meg, hogy mit vállal, csak vállaljon valamit. Például Kína csak azt vállalja, hogy 2030 után nem bocsát ki többet, ugyanakkor az Egyesült Államok 26-28 százalékos csökkentést irányzott elő 2025-re 2005-höz képest.

A napokban zajlik az ENSZ 22. klímakonferenciája Marrakesben, ahol tüntettek az ellen, hogy egy klímaszkeptikus elnököt választott meg Amerika. Ban Ki Mun ENSZ főtitkár szerdai sajtónyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy számít a megválasztott amerikai elnökre a klímavédelmi megállapodás valóra váltásában. Trump azonban a kampány idején megígérte, hogy ha megválasztják, felfüggeszti a párizsi klímavédelmi megállapodás végrehajtását.

Feledy Botond külpolitikai elemző az InfoRádió Aréna című műsorában úgy fogalmazott, nagy a valószínűsége, hogy Trump első intézkedései közé is bekerül a klímaegyezmény felrúgása. Ez reális veszély, könnyen benne lehet a first day-programban. Semmilyen ezzel ellentétes üzenetet nem adott Trump kampánycsapata, hogy ennek végrehajtását ne mérlegelnék komolyan.

Volt korábban egy olyan kutatás, hogy az Egyesült Államok elnökei az elmúlt negyven évben az ígéreteiknek körülbelül hány százalékát tartották be. Kiderült, hogy 75 százalék körüli a betartottsági arány. Ha Donald Trump is ebbe a folyóba lép, akkor ezeket az ígéreteit könnyen lehet, hogy komolyan gondolja- mondta Feledy.

Ségolene Royal francia környezetvédelmi miniszter, a párizsi csúcs idején az ENSZ nemzetközi tárgyalásainak elnöke egy rádióinterjúban úgy fogalmazott: Donald Trump nem akadályozhatja meg a Párizsban tető alá hozott klímamegállapodás végrehajtását, mivel az egyezmény kimondja, hogy azt három évig nem lehet felmondani. Az azonban továbbra is kérdéses, hogy ha Trump nem is rúgja fel az egyezményt, az Amerikai Egyesült Államok vállalásainak betartására törekedni fog-e.