BUX
39554

Trump újabb megdöbbentő lépésre készül

A The New York Times című amerikai lap értesülése szerint Donald Trump elnöki rendeletet készít elő az Egyesült Államok ENSZ-ben betöltött szerepének és egyes ENSZ-szervezeteknek nyújtott támogatásának csökkentéséről, emellett az új kormányzat felülvizsgálni készül nemzetközi szerződéseket is.

MTI, 2017. január 26. csütörtök, 08:00

A lap információi szerint Trump elnök felülvizsgálná és drasztikusan csökkentené az Egyesült Államok szerepét az ENSZ-ben és más nemzetközi szervezetekben is. Egyúttal állítólag megkezdi egyes multilaterális szerződések felülvizsgálatát, és esetleges felmondását is.

A lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva azt írja: birtokában van a két elnöki rendelet tervezete is. Az egyik - amely az Egyesült Államok nemzetközi szervezetnek nyújtott anyagi támogatásainak felülvizsgálatáról szól - leszögezi, hogy az Egyesült Államoknak meg kell szüntetnie az adott ENSZ-szervezet támogatását, ha az nem felel meg bizonyos szempontoknak. Ilyen feltétel például, hogy nem adhat teljes jogú tagságot a Palesztin Hatóságnak, nem támogathat olyan programokat, amelyek finanszíroznak művi terhességmegszakítást, vagy nem vehet részt olyan tevékenységben, amely megkerüli az Irán és az Észak-Korea ellen érvényben lévő szankciókat. A rendelettervezet az amerikai támogatás azonnali beszüntetését írná elő azokban az esetekben is, amikor egy ENSZ-szervezet olyan programot támogat, amelyet "a terrorizmust támogató bármely ország ellenőriz vagy lényegileg befolyásol".

Az elnöki rendelet tervezete szerint "átlagosan legalább 40 százalékkal csökkenteni kell" az Egyesült Államok nemzetközi szervezeteknek nyújtott anyagi támogatását.

Mindennek megvizsgálására és lebonyolítására a Fehér Ház bizottságot hívna életre. Ez a bizottság külön is megvizsgálná az ENSZ békefenntartó műveleteinek, a hágai Nemzetközi Büntetőbíróságnak és az ENSZ Népesedési Alapjának a munkáját, továbbá átvizsgálna minden fejlesztési segélyt, amelyet "fontos amerikai politikai irányvonalakat ellenző" országoknak nyújtanak.

A másik elnöki rendelet, amelynek tervezete a The New York Times birtokába került, a "Moratórium új multilaterális megállapodásokra" címet viseli. Ebben a tervezetben olyan, már érvényben lévő, vagy most tárgyalt többoldalú nemzetközi megállapodások felülvizsgálatáról van szó, amelyek "nem kapcsolódnak közvetlenül a nemzetbiztonsághoz, kiadatási ügyekhez vagy nemzetközi kereskedelemhez". Az nem derül ki a tervezetből, hogy konkrétan milyen szakterületeket és milyen nemzetközi egyezményeket érinthet ez a felülvizsgálat.