Új elnököt választ Ausztria

Elkezdődött az államfőválasztás Ausztriában, reggel hét órától 6,4 millió választásra jogosult adhatja le a szavazatát.
MTI, 2016. április 24. vasárnap, 08:42

A tartományi szavazóhelyiségek különböző időpontokban fogadják a választópolgárokat, van, ahol csak a délelőtt folyamán, pár órán át tartanak nyitva. Az utolsó szavazóhelyiség 17 órakor zár, az első eredmények így ez után várhatók.

A felmérések szerint többen mennek majd el szavazni, mint hat éve, nagyjából 70 százalékos részvételre lehet számítani. A legutóbbi, 2010-es választáson a szavazásra jogosultak 54 százaléka voksolt, ami a legalacsonyabb részvétel volt azóta, hogy 1980-ban eltörölték a kötelező részvételt.

A legutóbbi felmérések ugyanazt a népszerűségi sorrendet mutatják: a Zöldek által támogatott Alexander Van der Bellen a legnépszerűbb, a második helyen az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) által indított Norbert Hofer áll. A két kormánypárti jelölt, a néppárti Andreas Khol és a szociáldemokrata Rudolf Hundstorfer alulmarad a felmérések szerint; elemzők szerint ez komoly figyelmeztetés lehet a koalíciós kormány számára.

Ha az első fordulóban senki nem szerzi meg a voksok abszolút többségét, vagyis senki nem kapja meg az összes leadott szavazat több mint felét, négy héttel később, a második fordulóban dől majd el a verseny. A jelenlegi állás szerint valószínűleg Van der Bellen és Hofer jut majd be a május 22-én rendezendő második fordulóba. Eddig az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) vagy az Osztrák Néppárt (ÖVP) adta a szövetségi elnököt, így történelmi eredmény születhet.

A jelenlegi államfő, a szociáldemokrata Heinz Fischer 2004 óta tölti be tisztét. Legutóbb, 2010-ben mintegy 80 százalékos támogatottságot ért el. Fischer mostani hivatali ideje 2016. július 8-án jár le, az új államfőt ekkor iktatják be hivatalába.
Az osztrák szövetségi elnök mandátuma hat évre szól, és csak egyszer újítható meg.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Pegazus_a_borbarat, 2016.04.24 23:03

@isabella: azt se tudja miről van szó... mint mindig...

ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

isabella, 2016.04.24 22:58

@Pegazus_a_borbarat: Történelmi pillanatok, nevetséges!
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pegazus_a_borbarat, 2016.04.24 22:08

FÖLDCSUSZAMLÁSSZERŰ GYŐZELMET ARATOTT A SZABADSÁGPÁRT AUSZTRIÁBAN

A Bloomberg hallgat, mint az a bizonyos a fűben, pedig a szerb választásokról naprakészen, vezető helyen számol be...


Ha ha ha


http://alfahir.hu/foldcsuszamlasszeru_gyozelmet_aratott_a_szabadsagpart_ausztriaban
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Pegazus_a_borbarat, 2016.04.24 18:46

Történelmi pillanatok Ausztriában! A "közvélemény-kutatásokkal" ellentétben óriási előnnyel vezet az FPÖ, a Szabadságpárt jelöltje, azaz a liberálmédia által "szélsőjobbnak" nevezett nemzeti párt! Lesz sírás-rívás a liberálmédiában!

Ha ha ha
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html