Új ország válhat Soros "áldozatává" - nagyvadra megy a guru?

A hivatalos média arra figyelmezteti Soros György magyar származású befektetőt, hogy eszébe ne jusson a jüan ellen spekulálni, mert nagyot fog bukni. Soros azzal szerzett magának nevet és nagy vagyont, hogy a kilencvenes évek elején sikeresen játszott az angol font értékvesztésére.
Napi.hu, 2016. január 26. kedd, 16:36

A kínai média azt tanácsolja Soros Györgynek, akit sikeres spekulációi miatt sokat pénzügyi befektető gurunak tartanak, hogy ne játsszon a nemzeti valuta, a jüan, illetve a hongkongi dollár ellen - jelentette a Reuters. A két deviza akkor értékelődhetne le jelentősen, ha kiderülne, hogy a világ második legnagyobb gazdasága valóban komoly gondokkal küszködik.

A GDP növekedése éves összehasonlításban 6,8 százalékra lassult a negyedik negyedévben, így az éves adat 6,9 százalék lett, ami az elmúlt 25 év leglassúbb kínai bővülése. Az év eleje jelentős zuhanást hozott a kínai tőzsdéken - a szakértők vitatkoznak azon, hogy ezek mögött a jelenségek mögött mennyire súlyos bajok húzódnak meg.

El a kezekkel!

A pekingi vezetésnek gondot okoz ugyan, hogy visszaszerezze a menekülő tőke bizalmát, ám úgy tűnik, hogy az illetékesek még nem vesztették el önbizalmukat. Soros támadása a jüannal és a hongkongi dollárral szemben esélytelen, efelől semmi kétségünk nem lehet - fogalmazott egy a párt napilapjának címoldalán megjelent publicisztika, amelyet a kereskedelmi minisztérium egyik elemzője írt.

Kína gazdasági alapjai a lassúbb növekedés, a tőzsdei árfolyamok hullámzása és a jüan gyengülése ellenére továbbra is erősek - folytatja írását a szakértő, aki minden bizonnyal Soros múlt heti megjegyzéseire reagált.

Mondott is, meg nem is

A magyar származású üzletember - aki a font elleni 25 évvel ezelőtti spekuláción gazdagodott meg - a Bloomberg TV-nek beszámolt aktuális befektetéseiről. Eszerint az amerikai S&P-500 tőzsdeindex, a nyersanyag- és energiahordozó-exportból élő országok börzéi és az ázsiai valuták ellen spekulál. Eközben amerikai kötvényeket vásárol.

Nem említette meg célpontjai között a jüant és a hongkongi dollárt. Kínával kapcsolatban csak annyit jegyzett meg, hogy szerinte a világ második legnagyobb gazdasága a durva lassulás felé tart, ami hozzájárul ahhoz, hogy a világgazdaságot defláció sújtja.

Ne is gondoljanak rá!

A dolog foglalkoztathatja a pekingi vezetést, ugyanis Xinhua hírügynökség is figyelmeztette a befektetőket: ne játsszanak a kínai részvények vagy a nemzeti valuta gyengülésére, azaz ne akarjanak shortolással pénzt keresni, ami ráerősíthet a hanyatlásra.

A hivatalos kínai véleményt közlő hírforrás azzal érvel, hogy az elmúlt időszakban sokat javult az ország pénzügyi szabályozási és jogi környezete, ezért tévednek, akik azt hiszik, hogy halászhatnak a zavarosban.

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

Bulemia, 2016.01.27 16:22

@szenator:

kedveském, gyilkosságra történő felhívásodat töröltetem. Szerintem neked itt sincs helyed.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

laatoo, 2016.01.27 16:20

@rw2: "Egy zsinórerőműnek nem alternatíva az időszakos vagy periodikus energiatermelés"
Na ez a lényeg! Alaperőművet nem lehet megújulókból, ezért egy meddő vita az egész. (körte az almával)
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw2, 2016.01.27 14:37

@Warlock:
Kb 15 év múlva fog bezárni.

Nyilván én saját gázfűtéses tapasztalataimból indultam ki. A gázfűtés rendszer kiépítése kb 1-1.5 millióba kerülhetett. A havi gázszámlánk kb 2600Ft. Az elektromos fűtési rendszer szerintem fél millió körül kijött volna és műszakilag igénytelenebb a gázfűtésnél.

1m3 gáz kb 34MJ, 1 MJ pedig 2,25Ft+ÁFA, azaz kb 12,5Ft/KWh az ára, ha figyelembe veszek mondjuk egy 90%-os hatásfokot, akkor kb bruttó 13.9Ft/KWh.
Az áram kb bruttó 40Ft/KWh (kb 100% hatásfok), így az áram hasznos energiája 26.2Ft/KWh-val kerül mint a gázé.
A mi lakásunk havi gáz felhasználása 12 hónapos átlagban havi 588MJ, azaz 163KWh energia, azaz havi szinten 4280Ft-vel fizetnénk többet, ha elektromos fűtést használnánk.
Az 1 milliós beruházás különbséget elosztva 4280Ft-vel, azt kapjuk 233 hónap alatt használnánk el, ami durván 20 év.
20 év alatt szinte minden elavul és mindent lehet cserélni és kezdődik a költségmegtérülés újraszámolása, de nem kellett kéményseprőkkel szórakozni, várni rájuk, nem kell a kazánt éves szinten karbantartani, aminek ugye szintén költsége van stb, nem kell külön fizetni gáz alapdíjat sem, ami szintén növeli a költségkiegyenlítési időt.

Továbbá 20 év alatt azt a megmaradt 1 milliót be lehet fektetni és 2% hozammal is 1.5 millió lesz belőle.

Nyilván egy kevésbé takarékos gázfelhasználású ingatlan esetében más, rövidebb idő jönne ki, magyarul ezért fontos a jó hőszigetelés a felvetéshez.

Az elektromos autó elterjedésének üteme tényleg lassú lesz ilyen árak mellett, de bízzunk benne, esni fog az ár.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

Warlock, 2016.01.27 14:01

@rw2: Sokmindennel egyetértek, kulcskérdés:

"Paks1 pedig be fog zárni,"

Mikor? Ugye ugye...

"Nálunk geotermikus energiából van több, de azzal áramot termelni elég rossz hatásfokkal lehet, azzal inkább fűteni lenne célszerű. Viszont pont múltkor számolgattam, ha egy épület tényleg nagyon jól le van szigetelve, teljesen felesleges nagy fűtési rendszer beruházásokat végezni,"

Ezt nem merném kijelenteni... Most kezdünk építkezni (nem kell mondanom ugye, hogy 100% megújulós ház lesz :-))) ), szóval én is számolgattam...

Az elektromos autó térnyerése tény, de az üteme az én becsléseim szerint jóval alulmúlná a megújuló energiaforrás-beruházásokét (már ha lennének).
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html

rw2, 2016.01.27 13:54

@Warlock:
Mint mondtam növelni lehet, viszont a termelést nem kellene támogatni, max valamilyen részben a beruházásokat.

Sajnos nem csak csettintésre nem lehet kiváltani Paksot megújulókkal, hanem hosszabb idő alatt sem. A németek sem véletlenül építik agyba főbe a gáz és szénerőműveket. Egy zsinórerőműnek nem alternatíva az időszakos vagy periodikus energiatermelés, ahogy akár a nap, akár a szélerőművek termelnek. Puffererőművek ezen valamelyest segíthetnének, de ahhoz meg magas hegyek kellenének, köszönjük a franciáknak...
Paks1 pedig be fog zárni, ezért kellene Paks2, aminek az építési ideje hozzávetőlegesen 10 év lesz.

Nálunk geotermikus energiából van több, de azzal áramot termelni elég rossz hatásfokkal lehet, azzal inkább fűteni lenne célszerű. Viszont pont múltkor számolgattam, ha egy épület tényleg nagyon jól le van szigetelve, teljesen felesleges nagy fűtési rendszer beruházásokat végezni, olyankor a legegyszerűbb és legolcsóbb az elektromos fűtés (figyelembe véve az épületgépészeti költségeket is). Ha erre korábban rájövök, ... Márpedig 2019-től sokat fognak szigorítani azon, hogy milyen energetikai besorolású épületeket lehet építeni, onnantól valószínűleg többen fognak ugyanezen következtetésre jutni. Ez pedig érinti az elektromos felhasználást is, ahogy a várható elektromos autó térnyerés is.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html