Új országok követelnek figyelmet

Kulturális és politikai értelemben különböző országok csoportja tülekedik a világgazdaság élbolya mögött; a hatalmas különbségeket leszámítva közös pont a gazdasági növekedési potenciál. A befektetők lelkesedése nem teljesen veszélytelen.
Kasnyik Márton, 2013. június 10. hétfő, 14:13

A Napi Gazdaság hétfői számának cikke

Az N−11 (Next Eleven, azaz a Következő tizenegy) országcsoport még nem annyira része a közbeszédnek, mint a szintén a Goldman Sachs korábbi vezető közgazdásza, Jim O'Neill által kitalált BRIC (a nyugati országok egykori dominanciáját megdöntő négy ország, Brazília, Oroszország, India és Kína). Talán mert a csoportba tartozó országok − Banglades, Dél-Korea, Egyiptom, Fülöp-szigetek, Indonézia, Irán, Mexikó, Nigéria, Pakisztán, Törökország, Vietnam − kezdőbetűiből nem lehet könnyen kimondható betűszót kialakítani (túl kevés a magánhangzó). A névsor persze vitatható, hiszen Dél-Korea hiába növekedik magabiztosan, inkább sorolható a fejlett országok közé, viszont további, hasonló profilú országok − így Kolumbia, Argentína, a Dél-afrikai Köztársaság vagy Thaiföld − beválogatása is indokolt lehet.

Sok szempontból értelmetlennek tűnik együtt kezelni őket, hiszen kulturális és intézményi szempontból szinte semmi közös nincs bennük − kivéve azt, hogy hatalmas, jellemzően fiatal népességük van, és az utóbbi évtizedben piacbarát reformokkal próbálták nagyrészt sikeresen bevonzani a külföldi tőkét. A legtöbb ország viszonylag ortodox makrogazdasági politikát folytatott, annak szűkebb értelmében, tehát kordában tartotta a költségvetési hiányt és az államadósságot, viszont − ha nem is a nyugati országokhoz, de legalább a saját, korábbi évtizedekbeli teljesítményükhöz képest − komoly beruházásokat valósítottak meg az oktatásban. A technológiai fejlődés miatt könnyebben férnek hozzá egy sor innovációhoz, és a globalizáció a növekedés finanszírozását is könnyebbé tette az államon, a cégeken és a háztartásokon keresztül egyaránt. A Fülöp-szigeteket és Bangladest hatalmas lakossága mellett a nyugati országokban dolgozó diaszpórákból hazautalt jövedelem is segíti, Nigéria és Indonézia pedig az árupiacra is támaszkodhat.

A feltörekvő országok népes csoportja nem véletlenül keltette fel tehát a befektetők figyelmét, már csak azért is, mert a fejlett országokban a laza monetáris politika miatt nincsenek komolyan vehető hozamok és a korlátozott növekedési potenciál miatt a részvényeket sem tartják túl vonzónak (csak az olyan globális nagyvállalatok tudnak terjeszkedni, amelyek komoly feltörekvő piaci jelenléttel bírnak). A partvonalnál várakozó országokban viszont komoly növekedési potenciál van, ami annyira párját ritkítja a mai globális mezőnyben − amikor már Kína és India is érezhetően lassul −, hogy a befektetők előtt elhomályosulnak még a nem elhanyagolható kockázatok is. Pedig ezek közül mindenképpen figyelembe kell venni, hogy a jelenleg uralkodó trendeket extrapolálni gyakran bizonyul utólag hibának, és az átlag feletti növekedési ütem a legritkább esetben tartható fenn sokáig súlyos következményekkel járó túlhevülés nélkül. Például a folyó fizetési mérleg török és indonéz hiánya egyre több közgazdász szerint komoly aggodalomra ad okot, de a két ország részvény- és ingatlanpiacán is könnyen találni buborékképződésre emlékeztető jeleket. Az átmeneti gazdasági problémák pedig könnyen társadalmi feszültségekké, és így a képlékeny, fiatal intézményrendszert felborító politikai sokká alakulhatnak át.


Napi grafikonok

HOZZÁSZÓLÁSOK