Pawel Szalamacha lengyel pénzügyminiszter szerint az áruházak kötelező vasárnapi zárva tartását egyelőre csak minden hónap első vasárnapjára vonatkozóan kellene bevezetni, és két éven át tanulmányozni kellene ennek hatásait - vette át a lengyel média a hivatalos PAP hírügynökség értesülését.

Később TVN24 televíziócsatorna adásában kérdezték az ügyről a minisztert. Szavai szerint "a boltok zárása melletti érvek még gyengék". Ezért javasolja, hogy ez csak minden hónap első vasárnapján legyen ez kötelező. A havi egy boltzár segítségével meg lehetne figyelni az intézkedés piaci hatását, és az adatok birtokában lehetne visszatérni a témára.

Szalamacha tudja, hogy nem mindenkit elégítene ki a havi egy boltzár, ám ez nem a kormány hivatalos álláspontja. A radikális jobboldali PiS vezette kabinet még nem foglalt állást  hivatalosan a vasárnapi zárva tartással kapcsolatos lehetőségekről.

Dübörög a kampány

Lengyelországban hosszú ideje folyik a vita a boltok vasárnapi zárva tartásáról. A Szolidaritás szakszervezet  állampolgári aláírásgyűjtést kezdeményezett annak érdekében, hogy a parlament foglalkozzon ezzel kapcsolatos törvényjavaslatával. Kezdeményezésükben a magyar példára és magyar adatokra hivatkoznak. Javaslatuk a napokban került a parlament illetékes bizottsága elé.

A lengyel katolikus egyház teljes mellszélességgel támogatja a vasárnapi zárva tartást. A Jasna Góra-i arató ünnepi misén például többször is elhangzott: "szerezzük vissza a vasárnapot, ami istené és a miénk".