Új világot teremthet a trumpizmus

Az amerikai politikai elit mindkét pártjában sokan abban bíznak, hogy Donald Trump elnöksége átmeneti epizód lesz az USA történetében. Nagy az esélye azonban annak, hogy az ingatlanmágnás csak életre hívott egy új, tartós mozgalmat, amely kifordíthatja sarkaiból az Egyesült Államokat.
Komócsin Sándor, 2017. október 14. szombat, 18:12

Az elfeledett kisemberek Donald Trump amerikai elnök megválasztásában testet öltő lázadása (vagy, ha tetszik, fülkeforradalma - a szerk.) nem pusztán az USA történetének pillanatnyi mellékzöngéje - véli Gideon Rachman, a Financial Times (FT) vezető politikai publicistája.

Könnyen lehet, hogy az ingatlanmágnás politikai színre lépése csak világra segített egy a hagyományos elitet tartósan fenyegető politikai mozgalmat.

Az FT publicistájának egy Shakespeare-idézet jutott eszébe a Macbeth című drámából, amikor megpróbálta egy mondatban jellemezni Donald Trump elnökségét:

Mese, mit egy bolond beszél, teli
Hangos dagálylyal, - ám értelme nincs!

(Macbeth mondja, igaz, magát az emberi életet jellemezve, Szász Károly fordítása - a szerk.)

Sírfelirat

Ha vége lesz Trump négy- vagy nyolcéves regnálásának, talán ez az idézet felel majd meg az ingatlanmágnás elnökségét lezáró "sírfeliratnak". Az USA hagyományos politikai elitjének mind a republikánus, mind a demokrata oldalán nagyon sokan hajlanak arra, hogy elhiggyék: a Trump-éra csak egy átmeneti, jelentéktelen elhajlás az amerikai politikatörténetben.

Az FT publicistája az elmúlt napokban az USA-ban járt, ahol sok mindenkivel találkozott a Wall Streeten, Washingtonban és a Harvard Egyetem Kennedy School of Government politikai iskoláján. Tapasztalatai szerint az amerikai elit óvatosan optimista: általános az a vélemény, hogy a Trump-jelenséget ellenőrzés alatt lehet tartani, elkerülhető, hogy az USA garabonciás elnöke tartós kárt okozzon az országnak.

Hüm-hüm

Rachman érdekesnek, s egyben korainak tartja ezt a bizakodást, annak ellenére, hogy az optimistáknak jó érveik vannak. Például ma már nem kell attól tartani - amitől bő fél éve, az elnök beiktatása után sokan féltek -, hogy gyorsan felszámolja a demokratikus intézményrendszer alapjait. Trump továbbra is kiszámíthatatlanul és gyakran botrányosan viselkedik, de nem úgy tűnik, hogy a demokrácia felszámolásának összefüggő tervét hajtaná végre.

Ahogy egy manhattani médiamunkás mondta a megkönnyebbülés és lekezelés sajátos keverékével: Trumpban nincs meg az az önfegyelem, amelyre egy fasiszta diktátornak szüksége lenne.

Ketyegő intézmények

Az USA politikai intézményrendszere szintén jól vizsgázott. A bíróságok visszadobták az elnök alkotmánysértő beutazási korlátozásait. Miután (jogszerűen, de meglehetősen nyersen élve hatalmával) kirúgta James Comeyt, az FBI direktorát, kénytelen volt belemenni egy független ügyész kinevezésébe, aki (részben tovább folytatva Comey munkáját) tovább vizsgálja a Trump-Oroszország viszonyrendszer felderítését.

A sajtó rendületlenül és meglehetősen hatékonyan követi az elnök bénázásait és belső harcait környezetével, saját adminisztrációja tagjaival. Az USA egészségügyi minisztere kénytelen volt lemondani, miután kiderült, hogy több mint egymillió dollárt költött el az adófizetők pénzéből privát repülőutakra.

Ha mindez Recep Tayyip Erdogan elnök Törökországában vagy Hszi Csin-ping államfő Kínájában történt volna, az "akadékoskodó" újságírókat már kirúgatták vagy bebörtönözték volna. Trump Amerikájában tovább végezhetik a munkájukat és semmi jele annak, hogy ez megváltozna.

Néhány "ha"

Mindezek alapján látszólag joggal tételezhetjük fel - folytatja fejtegetését az FT publicistája -, hogy az USA politikai rendszere végső soron ki fogja dobni magából az elnöki hatalommal szembeni ellensúlyokat megkérdőjelező, például az elnököt bíráló sajtó hamis híreket gyártó orgánumoknak minősítő trumpizmust. Eljön az idő, amikor helyre a rendszer normális működése.

Joseph Nye harvardi professzor, aki régóta érvel az amerikai politikai berendezkedés szinte bombabiztos stabilitása mellett, így fogalmazott nemrégiben egy cikkében: Ha Trump nem robbant ki egy nagy háborút, és ha nem választják újra 2020-ban, akkor a jövő kutatói úgy fogják látni elnökségét, mint egy különös kiugrást, tüskét az amerikai történelem folyamatos vonalán.

Nye elismeri, hogy ez a két "ha" bizony nagyon nagy "ha" és Rachman hozzátesz ezekhez egy harmadikat. Eszerint lehet, hogy Trump feltűnése a politika színpadán csak a felszínre hozott és elindított a növekedés útján egy mozgalmat, amely az elfeledett alsó középosztálybeliek elégedetlenségében, az amerikai társadalom szakadékszerű megosztottságában gyökerezik. Ez túlélve Trumpot tartós, masszív szélsőjobboldali politikai erővé válhat.

Bekövetkezhetnek

A harvardi professzor első feltételezése, miszerint az USA nem sodródik bele egy nagy háborúba, például egy nukleáris összecsapásba Észak-Koreával, eléggé megalapozott. A hírek szerint az elnök körüli tábornokok visszatarthatják a főparancsnokot a végső döntéstől, vagy ha mégis kiadná a parancsot, volna módjuk szabotálni a végrehajtását. Ugyanakkor Trump állandó fenyegetőzése és célozgatásai a katonai csapásra, mégiscsak nyugtalanítóan növeli a háború kockázatát.

A másik feltételezés, miszerint az elnök négy év múlva távozhat a hivatalából, mert nem tudja teljesíteni az ígéreteit, szintén csak részben megalapozott. Az amerikai elit újra és újra rosszul méri fel a közhangulatot.

A legutóbbi Alabama állambeli republikánus előválasztáson a gyújtogató stílusú radikális, Roy Moore győzött annak ellenére, hogy Trump az ellenfelét támogatta. Ez mutatja, hogy a szavazók készek szélsőséges politikusokat Washingtonban küldeni azzal a megbízással, hogy töröljék el a föld színéről a régi elitet.

Trump nélküli trumpizmus

Az a tény, hogy nem hallgattak az elnökre, azt mutatja, hogy van még tér a jobboldalon Trumpon túl is. Ezt töltheti be az olyan identitásalapú nacionalizmus, amelyet Steve Bannon, az elnök korábbi tanácsadója, ismert radikális jobboldali újságíró képvisel. (Ez tehát nem egy állam jogrendjének elfogadása és a személyes választás, hanem az azonos hagyományokra épülő, közös értékrend, véleményközösség alapján határozza meg az egyén nemzeti hovatartozását - a szerk.)

Erre a zárt közösségtudatra ráépülhet egy Trump elnökségét túlélő politikai mozgalom. Valójában eddig csak azért nem tudta az elnök árnyékában irányítása alá vonni az amerikai politikai rendszert, mert nincs meg ehhez a felkészült stábja, amely beülhetne a washingtoni pozíciókba.

Emiatt a Trump-adminisztrációban a hagyományos republikánus elit tagjai dolgoznak, akik lefogják az elnök kezét, s ha kell felülírják a döntéseit. Idővel azonban az új mozgalom elég elkötelezett kádert és politikai komisszárt termelhet ki magából ahhoz, hogy ezt az akadályt legyűrje.

Ekkor válhat igazán valóssá a Trump-jelenség jelentette fenyegetés az USA hagyományos politikai elitjére és a megszokott demokratikus intézményrendszer működésére, amely a jog uralmának elvére épül a nemzeti identitás uralmának biztosítása helyett. Ekkor jöhet olyan változás, amely kiforgathatja sarkaiból Amerikát.

(A nyitókép forrása: Andrew Herrar, EPA)

HOZZÁSZÓLÁSOK
 

terabit, 2017.10.14 19:37

Nincs Trumpizmus, csak egyszerűen az amerikai szerteágazó társadalmi belső problémák és feszültségek felszínrekerülése, amit korábban a demokrata (ballibsi) média bagatelizált, agyonhallgatott. Trump előbb utóbb menni fog, de a problémák maradni fognak ha nem megoldani, hanem szőnyeg alá akarják söpörni.
A hozzászólások csak a Felhasználó véleményét tükrözik. Fórum moderációs elveinket itt olvashatja: https://www.napi.hu/info/adatvedelem.html