Két napon belül ez volt a jüan második jelentős leértékelése: a Kínai Népi Bank kedden 1,9 százalékos leértékeléssel lepte meg a nemzetközi piacokat, azt hangsúlyozva, hogy egyszeri kiigazító lépésről van szó.

Az azonnali piac szerda reggel 6,4300 jüan/dolláros árfolyammal nyitott, és a dollárért a korai kereskedésben 6,4162 jüant kellett adni, 1,35 százalékkal többet az új középárfolyamnál. A mostani a kínai fizetőeszköz legalacsonyabb árfolyama 2011 augusztusa óta.

Az újabb leértékelés után a kínai központi bank azt kommunikálta, hogy a hazai és a világgazdaság teljesítményére tekintettel "a jüan tartós leértékelésének nincs alapja".

Az elemzők előző nap úgy vélekedtek, hogy a keddi lépés elsősorban a gyenge makrogazdasági adatokra adott válasz lehet, de egy hosszú távú cél elérését, a jüan világpénz-státusának elnyerését is szolgálhatja. A hét végén csalódást keltő - 8,3 százalékos zuhanást jelző - júliusi exportadat jött ki Kínában, a termelői árak pedig csaknem hatéves mélypontra süllyedtek. Megfigyelők szerint a kínai gazdaság tényleges növekedése elmaradhat a hivatalosan közölt 7 százaléktól.

A Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdai közleményében azt írta, hogy a jüan napi középárfolyam-megállapításának mechanizmusában eszközölt változtatás "üdvözlendő lépésnek tűnik", mivel lehetővé teszi a piaci erőknek, hogy nagyobb szerepet játsszanak az átváltásai árfolyam alakításában.

"Az átváltási árfolyam nagyobb rugalmassága fontos Kína számára, amely arra törekszik, hogy gazdaságában meghatározó szerephez jutassa a piaci erőket, és gyorsan integrálódjon a globális pénzpiacokba" - hangsúlyozta közleményében az IMF szóvivője.