A görög sportolók és sportvezetők költözködéssel kezdték részvételüket a Rio de Janiró-i olimpián - tudósított az athéni ekathimerini.com hírportál. Amikor megérkeztek a szállásukra az olimpiai faluban, olyan szörnyű körülmények fogadták őket, hogy át kellett hurcolkodniuk az épület másik részébe.

A nemzetközi sajtóban megjelent elrettentő tudósítások a brazilok felkészületlenségéről igaznak bizonyultak. A görög csapat vezetője úgy látja, hogy az olimpiai faluban példa nélküli rossz körülmények fogadták őket. Ilyet sem Londonban, négy éve, sem Pekingben 2008-ban, sem Athénban 2004-ben nem tapasztaltak.

Építési terület

Kívülről olyan a szállásuk, mintha egy ékszerdoboz közepén lenne, belül azonban egy építési területre érkeztek. A vízvezetékrendszer nem működik, mindenütt ereszt a hálózat. A fürdőszobákban nincs tükör. Ám ez még semmi ahhoz képest, hogy a japán sportolóknak gázömléssel kellett megbirkózniuk.

A csapatvezetők szokásos reggeli értekezletein egymást érik a panaszok, amire a rendezők csak annyit mondanak, hogy minden problémát meg fognak oldani.

Merre is van?

Ezzel kapcsolatban kétségeket ébreszt, hogy a munkások csapot-papot hagyva távoztak az olimpiai faluból, miután egy ideje nem kapták meg a bérüket. Egyesek közülük azzal kompenzálták magukat, hogy a kezük ügyébe eső használható tárgyakat magukkal vitték - mondta a görög csapatvezető.

A vízilabdacsapat egy egészen különleges problémával is szembe találta magát: a szervezők által rendelkezésükre bocsátott busz vezetője nem tudta megtalálni az utat az edzőközpontba, ezért ki kellett hagyniuk az első edzésüket. A szervezők ezerszer elnézést kértek, de ezzel nem sokra mennek a sportolók.