BUX
39359

Újabb kivándorlási hullám indul Magyarországról?

A masszőrök egy része külföldre viheti a vállalkozását, mások a feketegazdaságba menekülhetnek az online pénztárgépek miatt, a taxisok arra panaszkodnak, hogy az új kasszák nem adnak korrekt bizonylatot. Forr a levegő a pénztárgépcsere körül.

Napi.hu, 2016. december 2. péntek, 09:38

A masszőröknek csak 10-15 százaléka vásárolja majd meg az online pénztárgépet részben azért, mert a minisztérium nemigen áll szóba szakmai szervezetükkel, amely tájékoztatást vár a gépek cseréjéről - írja a Magyar Nemzet. A kormány szerint az ismert hivatalos internetes felületeken megfelelő tájékoztatást adnak.

A masszőrökön kívül a taxisokat és másokat is szorít az idő, miután kötelezték őket az online pénztárgépek beszerzésére, de a 170 ezer forintba kerülő berendezések vásárlásához igénybe vehető állami támogatást csak akkor kapják meg, ha az év végéig be is kötik az új gépüket a NAV-hoz.

A szakmai szervezetek szerint az 50 ezer forintos támogatást rögtön el is viszi a gépek bekötésének és a munkatársak betanításának költsége. A masszőrszövetség most igyekszik összegyűjteni a tagjai igényeit, mert a forgalmazók több gép vásárlása esetén engedményt adnak. Ezzel együtt a határ menti masszőrök jó eséllyel  átteszik a székhelyüket mondjuk Ausztriába, mások a feketegazdaságba menekülhetnek.

A taxisok arra panaszkodnak, hogy az online kasszák nem képesek tételes kimutatást adni a megtett kilométerekről és a tarifáról, azaz jóval kevesebb információt tartalmaznak, mint a régi taxiórák számlái. Ez egyébként fogyasztóvédelmi szempontból is aggályos, mivel enélkül az utasok is nehezebben tudnak reklamálni.